Gazdaság

Itt a kontaktkövető applikáció

Az alkalmazás használata kétszeresen is önkéntes: dönteni kell annak letöltéséről, és a fertőzött használó önként küldi el adatait a járványügyi hatóságoknak

Mától letölthető a VírusRadar mobiltelefonos alkalmazás, amelynek tömeges használata hasznos eszköz lehet a járvány elleni védekezésben.

Itt a kontaktkövető applikáció
A lakosságot segíti az applikációval a technológiai minisztérium
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

VírusRadar néven vált elérhetővé az a mobiltelefonos alkalmazás, amely a hazai okostelefon-használókat segíti a koronavírus elleni küzdelemben – jelentette be tegnap Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium stratégiai államtitkára. Hozzátette: a minisztérium célja, hogy a vírusválságban folyamatosan bővülő szakmai-tudományos kapcsolatrendszert a magyar gazdaság újraindítása, megerősítése érdekében hosszabb távon is egyben tartsa. Az alkalmazásról elmondta, ezzel a lakosságot támogatják abban, hogy képesek legyünk megmondani valakiről, akiről kiderül, hogy koronavírus-fertőzött, hogy a megelőző két hétben kikkel került szoros kontaktusba, azaz kikhez volt kétméteres távolságon belül legalább húsz percig. Így felvehető a kapcsolat ezekkel az emberekkel, célzottá válik a tesztelés, az elkülönítés a járványügyi protokollok, eljárásrendek szerint. Az államtitkár kiemelte, hogy az alkalmazás használata kétszeresen is önkéntes: egyrészt dönteni kell annak a letöltéséről, másrészt a fertőzött használó önként küldi el adatait a járványügyi hatóságoknak.

Solymár Károly Balázs, az ITM digitalizációért felelős helyettes államtitkára hozzátette, hogy az alkalmazás Android operációs rendszerrel már letölthető, és iOS-en is hamarosan elérhetővé válik, erről tájékoztatják majd a lakosságot. Az alkalmazás működéséhez aktív Bluetooth-kapcsolat kell. A kontaktkutató applikációkat több ázsiai országban sikeresen használták a járvány megfékezésére, és Európában is élénk diskurzus folyik róluk. Némileg meglepő, hogy a magyar kormánytól eddig nem lehetett hallani applikációról szóló terveket, most pedig rögtön a bevezetését jelentik be. Az appot egy észak-macedóniai társaság, a Next Sense fejlesztette ki, és a hazájukban már használják az egészségügyi minisztérium támogatásával.

Kapcsolódó írásaink

Kulcsszerepet játszhatnak az applikációk

ĀAz érintkezések nyomon követését célzó telefonos alkalmazásoknak teljes mértékbenmeg kell felelniük az uniós adatvédelmi szabályoknak – hangsúlyozza az Európai Bizottság

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom