Gazdaság

Épül a debreceni BMW-gyár

A német autóipari cégnél idén harmadával csökkentették a beruházásokra szánt összeget az eladások visszaesése miatt, ezért halasztják a magyarországi üzem átadását

Debrecenben megépül a BMW- gyár, a költségek csökkentése miatt kényszerült arra a cég vezetése, hogy későbbi időpontra halasszák az átadást.

A BMW-gyár átadásában lehet egyéves csúszás, ami nem azt jelenti, hogy nem kezdődik itt meg a termelés. Mint azt lapunk forrása megerősítette, az autóiparban az eladások visszaesése miatti bizonytalanság az oka annak, hogy csúsznak beruházások, a BMW azonban továbbra is elkötelezett a magyarországi üzem építése mellett. Való igaz, hogy a cég vezetése felülvizsgál bizonyos beruházásokat, de a magyarországi gyár megépül. Ezt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is közölte, aki szerdán egyeztetett a BMW vezetésével. Azt is megemlítette, hogy jövő pénteken Debrecenbe érkeznek a gyár leendő vezetői és a beruházás irányítói, akikkel megbeszélést folytatnak. Gulyás Gergely a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön mondta, hogy 2023 a legkorábbi dátum, amikor működni kezdene a gyár, remélik, ez tartható, így a 2023-as vagy a 2024-es gazdasági növekedésre lehet minimális hatással. Az eredeti tervek szerint egyébként 2020 és 2022 között lett volna a gyár építésének az ideje.

A BMW vezetése minden bizonnyal azért hozta meg ezt az üzleti döntését, mert az első negyedévben ötödével, 21 százalékkal csökkentek az eladásai, és valószínűleg az idei évben is ez lesz a jellemző az autó­iparban. A koronavírus-járvány mindemellett olyan időszakban jelent meg, amikor az új technológiákra történő átállás, és a szigorú környezetvédelmi előírásoknak való megfelelés hatalmas költségeket emészt fel, miközben az ilyen irányú fejlesztéseket nem csökkenthetik. Így nem marad más választás, minthogy a beruházásokat vizsgálják felül, ez vezethetett a debreceni gyár átadásának a későbbre halasztásáról. A BMW-nél idén harmadával csökkentették a beruházásokra szánt összeget, 5,7 milliárd euróról négymilliárd euróra. Ugyanakkor ezt az is befolyásolhatja, hogy év közben mennyire élénkül vagy csökken a kereslet a járművek iránt. A debreceni önkormányzat közölte, hogy minden általa vállalt feltételt teljesített ahhoz, hogy a BMW megkezdje a további beruházásokat.

Kapcsolódó írásaink