Gazdaság

Csökkent a természetes fogyás

Mintegy ezerkétszázzal több gyermek született az év első két hónapjában, mint egy évvel korábban a kormány következetes, családközpontú politikájának köszönhetően - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken az M1-nek.

Csökkent a természetes fogyás
Fotó: mh

Novák Katalin ismertette, hogy január-februárban mintegy kilenc százalékkal több gyermek született, mint az előző év azonos időszakában, és 40 éve nem házasodtak annyian, mint most. A gyermekvállalási kedvet mutató termékenységi arányszám szintén 40 éve nem látott szinten van, 1,55-re nőtt - tette hozzá.

Mint mondta: 2002 és 2010 között csökkent a házasságkötések és a születések száma, mert az akkori kormány többi között elvette az otthonteremtési támogatásokat, a családi adókedvezményt az egy- és kétgyermekes családoktól, valamint megszüntette a 13. havi nyugdíjat is, és ez szerinte bizalmatlansághoz vezetett. 2010-ben ez megfordult, a kormány tíz éve tartó következetes, családközpontú politikájának köszönhetően kezd visszatérni a bizalom: a fiatalok bátrabban kötnek házasságot, vállalnak gyermeket - vélekedett.

Az államtitkár bízik benne, hogy a tendenciát a koronavírus-járvány sem fékezi, fordítja meg hosszú távon. A kormány 2010 óta folyamatosan bővíti a családtámogatásokat, és fontosnak tartja azok megőrzését, mert abban hisz, hogy egy nemzet csak akkor lehet erős, ha az azt alkotó családok is erősek - hangsúlyozta Novák Katalin.

Tájékoztatott arról is, hogy a járvány miatt kialakuló helyzetben könnyebbé teszik a támogatások igénylését. A könnyítések között említette, hogy a babaváró támogatás igényléséhez elég csak a házaspár egyik tagjának bemennie a bankba, ha a másik fél meghatalmazza őt, és ezt a támogatást a veszélyhelyzet ideje alatt születő gyermekek után utólag, a veszélyhelyzet utáni két hónapban is lehet igényelni.

Továbbá a veszélyhelyzet időtartama alatt azok, akik elveszítik a munkájukat, de később 3 hónapon belül újra munkát találnak, sem esnek el ezektől a lehetőségektől - mondta.

Tudatta azt is, hogy július elsejétől a cseden, gyeden és gyesen lévők is igénybe vehetik a nyelvvizsga-, a KRESZ-tanfolyam- és a KRESZ-vizsgadíj visszatérítésének lehetőségét. Ez, a KRESZ-tanfolyam és -vizsga esetében 25 ezer, a nyelvvizsga esetében 40 ezer forintos összeget jelentő támogatás több mint 130 ezer embert érint - tette hozzá.

A KSH pénteken közzétett jelentése megállapítja: csökkent a természetes fogyás mértéke 2020 első két hónapjában, miután 8,8 százalékkal több gyerek született és 13 százalékkal kevesebben haltak meg, mint a múlt év azonos időszakában.
Az év első két hónapjában 15 148 gyermek született, 1230-cal több, mint tavaly ilyenkor. A szökőnaphatástól megtisztított születésszám ennél kisebb mértékben, 7,1 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. Januárban 9,8, februárban 4 százalékkal több volt az élveszületések száma 2019 azonos hónapjaihoz képest.

2020. január-februárban 22 818-an haltak meg, 3431-gyel kevesebben, mint az előző év azonos időszakában. A jelentős csökkenés hátterében a tavalyihoz képest idén később és alacsonyabb szinten tetőző influenzajárvány állhatott. A szökőnaphatás figyelembevételével a halálozások számának csökkenése 15 százalék volt. Januárban 15, februárban 13 százalékkal kevesebben hunytak el az egy évvel korábbihoz képest.

Kiemelték, a halálozások számának jelentős csökkenése, és a születések számának emelkedése következtében a természetes fogyás mértéke 38 százalékkal - a szökőnaphatás figyelembevételével 39 százalékkal - csökkent az előző év azonos időszakához képest.

A hivatal adatai szerint a házasságkötések száma nőtt: 7381 pár házasodott össze, 121 százalékkal, 4044-gyel több, mint tavaly ilyenkor. Januárban 97, februárban 131 százalékkal több házasságot anyakönyveztek, mint egy évvel korábban.

Ezer lakosra 9,5 élve születés és 14,2 halálozás jutott. Az előbbi adat 0,6 ezrelékponttal magasabb az előző év azonos időszakára számított értéknél, az utóbbi 2,4 ezrelékponttal alacsonyabb, ezért a természetes fogyás 3 ezrelékponttal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál.

Az év első két hónapjában ezer élveszületésre 3,3 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,4 ezrelékpontos csökkenést jelent az egy évvel ezelőttihez képest. A házasságkötési arányszám (az ezer lakosra jutó házasságkötések száma) 4,6 ezrelékes értéke 2,5 ezrelékponttal volt magasabb az egy évvel korábbinál - olvasható a közleményben.

Kapcsolódó írásaink