Gazdaság
Folyamatos az egyeztetés a kormány és a Bankszövetség között

Folyamatos az egyeztetés a Pénzügyminisztérium és a Magyar Bankszövetség között - hangsúlyozta Varga Mihály kiemelve, hogy egyebek mellett a garanciaprogramokkal, a hitelezési ösztönzési lépésekkel, a bankfiókok rendelkezésre állásával, valamint az ügyintézési folyamatok megkönnyítésével, a digitalizációs lehetőségekkel kapcsolatos kérdéseket tárgyalták meg.
A pénzügyminiszter megerősítette: 2019 az egyik legsikeresebb éve volt a hazánkban működő pénzintézeteknek, a magyar bankrendszer szilárd, működése stabil, ez pedig megfelelő alap ahhoz, hogy a mostani veszélyhelyzetben a bankszektor is részt vállaljon a rendkívüli terhekből,. Emellett a miniszter szerint a válságot követően a gazdaság élénkítésében is jelentős szerepe lesz a pénzintézeteknek.