Gazdaság

Emelkedtek a kormány likvid tartalékai

Nagyobb lehet a költségvetési hiány

A februári 845 milliárd forintról 943 milliárdra, közel százmilliárd forinttal emelkedett a kormányzati betétek állománya március végére – derült ki az MNB előzetes statisztikai mérlegének adatából.

A növekedés szinte kizárólag a devizában lévő tartaléknak volt köszönhető, amely 103 milliárd forintnyi tranzakciónak és 18,4 milliárdnyi átértékelődésnek köszönhetően emelkedett – írta tegnap a Portfolio.hu a jegybankra hivatkozva, hozzátéve, ez uniós átutalásokat is magában foglalhat. Az átértékelődés pedig a forint gyengülésének volt köszönhető, ami forintban számolva növelte a tartalék állományát. Szintén írták, a betétállomány azért fontos, mert februárban majdnem két éve, 2018 márciusa óta nem látott szinten csökkentek a kormányzati betétek, emellett már látszanak annak jelei, hogy az eredeti terveknél nagyobb lehet a költségvetési hiány. Sőt, már márciusban jelentkezett a megnövekedett finanszírozási szükséglet, a Pénzügyminisztérium előzetes adatai szerint egy hónap alatt majdnem hatszázmilliárdos volt a deficit. Ennek tükrében még nagyobb szerepe van a biztonságos finanszírozásnak, a tartalékoknak.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom