Gazdaság

A MÁV naponta minden járművet fertőtlenít

A MÁV naponta minden járművét fertőtleníti - hangsúlyozta Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója szerdán az M1 aktuális csatornán, hozzátéve, hogy gondot fordítanak a vasútállomások, megállók és üzemi területek fertőtlenítésére is.

A MÁV naponta minden járművet fertőtlenít
A MÁV naponta fertőtlenít
Fotó: MÁV

Elmondta, a koronavírus veszélyhelyzetben a belföldi utazások száma 80 százalékkal csökkent, a belföldi távolsági közlekedésben ennél is nagyobb a visszaesés, az InterCity utasforgalom 90 százalékkal zuhant.

A nemzetközi forgalomban a koronavírus miatt 99 százalékos a visszaesés, a határok le vannak zárva, csak Ausztria és Németország felé közlekedtet néhány járatot a magyar vasút.

Hozzátette, hogy ugyanakkor megközelítően ugyanannyi vonat közlekedik Magyarországon, mint egy évvel ezelőtt. Folyamatosan fejlesztették a menetrendi kínálatot, 3-4 százalékos mérséklődés látszik a tavalyi vonatkibocsátáshoz képest. „Tavaly ilyenkor 3190 vonat közlekedett az országban, ma pedig 3150” - fogalmazott.

Homolya Róbert felhívta a figyelmet arra, hogy egyre több lehetőség van alternatív csatornán is jegyet, bérletet vásárolni.

A MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója ismertette, hogy a vasúttársaság a járvány miatt eddig 340-360 ezer védőmaszkot, több mint 600 ezer gumikesztyűt, 50-60 ezer kézfertőtlenítő csomagot adott vasutasoknak. A következő hetekre is megfelelő készletekkel rendelkeznek, a kínai állami vasút pedig 200 ezer orvosi maszkot küldött a magyar állami vasútnak.
 

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom