Gazdaság

Zöld pénzügyi konferencia a növekedés környezetileg is fenntartható helyreállításáért

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bankkal (EBRD), illetve a zöld jegybankok nemzetközi szervezetével együttműködésben nemzetközi zöld pénzügyi konferenciát rendez Budapesten, a jelenlegi tervek szerint október 12-én.
 

Zöld pénzügyi konferencia a növekedés környezetileg is fenntartható helyreállításáért
A jegybank tavaly hirdette meg Zöld Programját
Fotó: MH/Papajcsik Péter

Az ősszel esedékes rendezvény – amelynek előadásaiban, vitáiban nemzetközi szinten elismert szakértők vesznek majd részt - fókuszában a klímaváltozás megfékezésével kapcsolatos pénzügyi kihívások és lehetőségek állnak majd, különös tekintettel az energiaszektor „zöldülése” témakörére.

A konferencia meghívásos alapú, fő célközönségét a hazai és közép-kelet európai pénzügyi szervezetek, szabályozó hatóságok, zöld civil szervezetek, kutatók, diákok jelentik. 

A programhoz két másik szakmai rendezvény is kapcsolódik majd: október 13-án az MNB és a Budapesti Corvinus Egyetem együttműködésében tudományos konferenciára kerül sor. Ezen a klímasemleges gazdaságra való átállással kapcsolatos legfrissebb kutatások kerülnek terítékre.

Október 13-án és 14-én pedig az MNB tulajdonában álló Budapesti Értéktőzsde leányvállalata, a Budapest Institute of Banking tervez nemzetközi képzést a tőzsdei kibocsátók és tőkepiaci szereplők számára a környezeti, társadalmi fenntarthatósági szempontok (ESG) integrálásáról. 

A rendezvényekkel kapcsolatban további információk a jegybank honlapján érhetők el, illetve itt van lehetőség előregisztrációra is az október 12-i pénzügyi konferenciára.

Amennyiben a járványhelyzet nem teszi lehetővé az események idén októberi megrendezését, akkor azokat 2020 végére vagy 2021-re halasztják el a szervezők.

Mint emlékezetes, a jegybank tavaly februárban hirdette meg Zöld Programját a klímaváltozáshoz és más környezeti problémákhoz kapcsolódó kockázatok csökkentése, a hazai zöld gazdaság finanszírozásának bővítése érdekében. Ennek keretében az MNB már számos intézkedéssel élt, többek közt tavaly decemberben – világszinten elsőként - tőkekövetelmény-kedvezményt hirdetett a hazai székhelyű hitelintézeteknek a zöld lakáscélt szolgáló hitelekre, a következő hónapokban pedig a vállalati hitelezésben is megvizsgálja majd a „zöld” fejlesztési lehetőségeket.
 

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom