Gazdaság

Húsvétig már nem változik a tojás ára

Húsvétig már nem változik a tojás ára a koronavírus okozta helyzet miatt - közölte a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének elnöke csütörtökön a Kossuth rádió Jó Reggelt, Magyarország című műsorában.

Húsvétig már nem változik a tojás ára
Kiegyensúlyozott a tojásellátás Magyarországon
Fotó: MH

Szép Imre hozzátette: a tojásellátás Magyarországon kiegyensúlyozott, és az is marad. Ugyanakkor a piacon nagy átrendeződés figyelhető meg, míg a kiskereskedelmi igények 30-40 százalékkal növekedtek, addig minimálisra csökkent az üzemi konyhák, menzák és szállodák vásárlási igénye.

Túlkínálat nincs, a kereslet és a kínálat egyensúlyban van a piacon - hangsúlyozta, emlékeztetve, hogy a húsvét előtti időszakban történik az éves tojáseladás 10 százaléka, amely számszerűsítve 270 millió tojást jelent.

Túlkínálat nincs, a kereslet és a kínálat egyensúlyban van a piacon
Nincs túlkínálat, a kereslet és a kínálat egyensúlyban van a piacon
Fotó: MTI

A tojásszövetség elnöke a Magyarországon pár hete újból megjelent madárinfluenzával kapcsolatban azt mondta, a tojásellátás csökkenésétől nem kell tartani, mivel a magyarországi tojóállomány nagy részét zárt helyeken tartják.

A műsorban elhangzott, hogy a tojás ára a pánikvásárlás mellett is talán 2-3 forintot emelkedtek az utóbbi hetekben.

Kapcsolódó írásaink

El kell kerülni a logisztika összeomlását

ĀGyorsítani és egyszerűsíteni kellene az ügyintézést, és fontos lenne a munkahelyvédelmi intézkedések kiterjesztése az ágazatra is – ezt kéri a kormánytól a logisztikai fórum

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom