Gazdaság
Ellenzi Németország a közös koronavírus-kötvényt
Berlin az állandó válságkezelésben bízik
Az európai szolidaritás eszméje túlmutat a közösen kibocsátandó értékpapírok gondolatán – fogalmazott Steffen Seibert kormányszóvivő. Mint azt a távirati iroda beszámolója szerint elmondta, „a szolidaritás számos formában megmutatkozik”, és nem lehet a pénzügyekre korlátozni. A pénzügyminisztérium szóvivője, Dennis Kolberg hozzátette, hogy az ESM-re kell összpontosítani, mert az állandó válságkezelő rendszer révén lehet a leggyorsabban és a legnagyobb hatékonysággal eljuttatni a segítséget oda, ahol a legnagyobb a szükség. Szintén tegnapi hír, hogy Németország államadóssága tavaly a bruttó hazai össztermék (GDP) hatvan százaléka alá csökkent, az idén azonban valószínűleg ismét nő a koronavírus-járvány miatti állami kiadások nyomán. A Bundesbank közölte, hogy tavaly az államadósság a GDP 59,8 százaléka volt. Egy évvel korábban, 2018-ban az államadósság a GDP 61,9 százaléka volt. A ráta tavaly már a hetedik egymást követő évben csökkent. Idén várhatóan hatvan százalék felett lesz az államadósság.