Gazdaság
Az ingatlanpiac még nem kapta el a vírust
Az új építésű lakások ára Budapesten érezhetően emelkedett
A fővárosban 473 beruházás tart a kivitelezés különböző fázisaiban, ezekben 6316 lakást kínáltak megvételre, ami az épülő és tervezett lakásállomány 18,9 százaléka, ez gyakorlatilag megegyezik az egy évvel ezelőtti aránnyal (18,3 százalék). Tavalyhoz képest 3,5 százalékkal több projekt kivitelezése indult el, vagyis 2020 első negyedévében 242 lakással több épül, ami minimális növekedést jelent – derült ki az Otthon Centrum legfrissebb elemzéséből. Mint a cég írta, ezek mindegyike azonban a koronavírus-járvány előtt indított beruházás volt, az arányok változni fognak. „Egy évvel ezelőtt, 2019 első negyedében 43 új projekt indult el, ehhez képest 2020 első negyedében csak 27, ami 37,2 százalékos csökkenés” – mutatta be a Budapestet érintő legfrissebb felmérés eredményét Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője.
A kutatásból kiderült, hogy megingathatatlan a XIII. kerület népszerűsége, Angyalföldön 82 beruházás van folyamatban, ez a fővárosi társasházprojektek 17 százalékát jelenti. A második legnépszerűbb hely Budán a XI. kerület (58 projekttel), ami egyben Buda legkedveltebb kerülete a lakásfejlesztők körében.
A harmadik Óbuda (III. kerület, ötven projekttel), de kiemelkedik még a pesti oldalon Zugló, Ferencváros, Józsefváros.
Ugyancsak változatlan maradt, hogy a peremkerületeket kevésbé szeretik a fejlesztők. „Az új építésű lakások ára Budapesten érezhetően emelkedett, egy négyzetmétert átlagosan már 1 012 000 forintért kínálnak, ami 10,4 százalékos növekedésnek felel meg éves szinten” – ismertette a felmérést Soóki-Tóth Gábor. Elmondta, a legmagasabb fajlagos átlagár az I., II., V. és a XII. kerületben jellemző, ahol az irányadó árszint 1,5 millió forint felett van négyzetméterenként.