Gazdaság
A hideg idő gyéríti a kártevőket
Súlyos károkat okozhatott a hirtelen fagy
A napokban tapasztalható hideg – néhol havazással járó – időjárás nem jelent semmilyen problémát a szántóföldi kultúrákban – közölte lapunk megkeresésére a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. Ismertették, növényvédelmi szempontból még előnyökkel is jár a hideg idő, hiszen gyéríti a kártevőket. A hét közepétől ismét melegedett az idő, így folytatódhattak a szántóföldeken az idén a szokásosnál korábban megindult tavaszi munkák – írta a kamara. Kiemelték, ugyanakkor az éjszakai fagy a gyümölcsfákra, különösen a kajszibarackra nézve veszélyes lehet. Az emiatt esetlegesen fellépő terméskiesésről azonban még korai lenne becslésekbe bocsátkozni – tette hozzá a hivatal.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) agrárjelentése szerint a hideg idő az őszi vetésű kalászosokban nem tett kárt. A bokrosodás fejlődési szakaszában levő búza és árpa, valamint a hat-nyolc leveles repceállományok továbbra is jó állapotban vannak. A korai csonthéjas gyümölcsöket azonban sokfelé teljes virágzásban érte a fagy, ami komoly károkat okozhatott. Hétfőn a magasban erős széllel érkező hideg légtömeg okozta a lehűlést és erős fagyot, hosszú időn át tartott a hideg, ami ellen gyakorlatilag lehetetlen a védekezés.
Az előttünk álló napokban meleg, jellemzően száraz időre van kilátás. Sok lesz a napsütés, a hétvégén a gomolyfelhőkből elszórtan egy-egy zápor kialakulhat. Mérséklődik a szél, megszűnnek az éjszakai fagyok. Hétfőn északnyugat felől hidegfront éri el hazánkat, megerősödő, többfelé viharossá fokozódó északi széllel, és csapadékra is számítani lehet. Kedd reggeltől ismét többfelé hűl fagypont alá a hőmérséklet, a leghidegebbnek a szerda reggel ígérkezik nulla és mínusz öt fok közötti fagyokkal. Jövő csütörtöktől ismét melegszik az idő – hívta fel a figyelmet az OMSZ.
