Gazdaság

XXI. Század Intézet: Magyarországnak van kellő ereje talpra állni

Facebook-odalán tett közzé videóelemzést a XXI. Század Intézet, amelyben a  a koronavírus-járvány lehetséges gazdasági hatásait vizsgálta magyarországi viszonylatokban is.

XXI. Század Intézet: Magyarországnak van kellő ereje talpra állni
Deák Dániel vezető elemző szerint lényegesen jobb állapotban érte az országot a mostani válság, mint a 2008-as
Fotó: MH

A politikai műhely beszámolójában kijelentette, hogy az előrejelzések szerint a 2008-as gazdasági világválsághoz hasonló negatív következménye lesz a gazdaságra nézve a mostani krízisnek. Ugyanakkor Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője hangsúlyozta, hogy mivel Magyarország számára a 2010 és 2020 közötti évtized a felhalmozás időszaka volt, így van elegendő erő ahhoz, hogy az ország ismét talpra álljon a koronavírus-járványt követően.

Objektum doboz

Hozzátette: az Intézet nemrég közzétett Európai Stabilitás Indexéből kiderül, hogy míg hazánk az egyik legstabilabb uniós tagállam, addig a járvány által leginkább sújtott déli államok már eleve komoly gazdasági és társadalmi problémákkal küzdöttek. Ezek az országok várhatóan nemzetközi hitelezők segítségét fogják kérni, tovább folytatva ezzel a már jól ismert adósságspirál és az önálló gazdaságpolitika feladása – tette hozzá.

A XXI. Század Intézet „Lényegesen jobb állapotban érte Magyarországot a mostani válság, mint a 2008-as” című beszámolóját teljes egészében ezen az oldalon olvasható.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom