Gazdaság

Soha nem látott nagyságokban az Ötöslottó főnyereménye

Soha nem látott nagyságokba emelkedett az Ötöslottó főnyereménye azt követően, hogy már 38 hete halmozódik a megnyerhető összeg - hívta fel a figyelmet a Szerencsejáték Zrt. a lapunkhoz eljuttatott szerdai közleményében, amelyben a vállalat az is kiemelte, hogy a járványügyi helyzet alatt érdemes otthonról, a Szerencsejáték Zrt. digitális megoldásait kihasználva fogadni.

Soha nem látott nagyságokban az Ötöslottó főnyereménye
Soha nem látott nagyságokba emelkedett az Ötöslottó főnyereménye
Fotó: MH

Az Ötöslottó e heti várható főnyereménye 6,424 milliárd forint, ami minden idők legnagyobb megnyerhető összege Magyarországon, így ha valakinek sikerül telitalálatot elérni, az összeg mellett a halmozódási idő is rekordot dönt - írta közleményében a Szerencsejáték Zrt., majd hozzátette: 5 milliárd feletti főnyereményt eddig mindössze két alkalommal, 2003-ban (5,092 milliárd forint) és 2015-ben (5,049 milliárd forint) lehetett nyerni, és mindkét esetben 37 hétig gyűlt a jackpot.

A vállalat arról is tájékoztatott, hogy a lottózók között egyre népszerűbb a digitális térben megtett fogadás, és hozzátette, hogy adataik szerint átlagosan 350 ezren játszanak ezen fogadási formák egyikével. A digitálisan lottózók közül legtöbben (63 százalék) a Szerencsejáték Zrt. weboldalát részesítik előnyben, de sokan fogadnak a mobilszolgáltatókon keresztül telefonszámlájuk terhére SMS-Lottón keresztül (37 százalék), vagy az Okoslottó alkalmazással, hiszen így sorban állás nélkül, gyorsan, kényelmesen és biztonságosan választhatják ki kedvenc számaikat, és ehhez még a lakásból sem kell kilépniük - részletezte a Szerencsejáték Zrt a közleményében.

Hangsúlyozta: a digitális játékformák számos előnyt tartogatnak a játékosoknak, így amellett, hogy gyorsan és egyszerűen használhatóak, a kisnyeremények utalása belső egyenlegre vagy a játékos által megadott bankszámlára megtörténik és nincs elfelejtett játék vagy fogadás, ugyanis nyeremény esetén a játékosok SMS-ben vagy e-mailben értesítést kapnak.

Egyre népszerűbb a digitális térben megtett fogadás
Egyre népszerűbb a digitális térben megtett fogadás
Fotó: Szerencsejáték Zrt.

„A nemzeti lottótársaság társadalmi felelősségvállalása jegyében kiemelt hangsúlyt fektet a játékfüggőség kutatására, megelőzésére és – különböző hazai szakmai szervezetekkel együttműködve – kezelésére egyaránt. Éppen ezért a mostani kiemelt halmozódási időszak alatt is felhívja a játékosok figyelmét a felelős játék fontosságára, annak érdekében, hogy «a játék valóban játék maradjon».”

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom