Gazdaság

Már nyáron elkezdődhet a stabilizáció

Legalább hat-kilenc hónapra nehéz helyzetbe kerülnek a kis- és középvállalkozások a vírus okozta gazdaság káosz miatt

Akár hat-kilenc hónapig is eltarthat a járvány jelenléte és a vállalatok nehéz helyzete szerte Európában, így hazánkban is. Ebben az esetben akár hét százalékkal eshet vissza a bruttó hazai termék. Az euróövezet gazdasága rég nem látott mértékben zuhant, még 2009-ben sem volt ennyire alacsony a teljesítmény.

Várható lesz az európai és a magyar ipar folyamatos gyengülése – nyilatkozta lapunknak Ördögh Tibor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa. Ismertette, legalább hat-kilenc hónapig nehéz helyzetbe kerülnek a kis- és középvállalkozások a vírus okozta gazdasági káosz miatt.

Ezt az időtartamot lehetségesnek tartja Karsai Gábor, a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgató-helyettese is a járvány jelenlétére vonatkozóan, hozzátéve lapunknak, ebben a pesszimista forgatókönyvben akár hétszázalékos visszaesést prognosztizálnak a magyar bruttó hazai terméket (GDP) nézve.

A kevésbé pesszimista becslés szerint a járvány három hónap alatt lecsenghet, amely alapján három százalékkal csökkenhet az ország gazdasági növekedése. Ez attól is függ, hogy lesz-e hazánkban kijárási tilalom, valamint a környező országokban meddig tarthat és milyen károkat okoz a járvány – fogalmazta meg Karsai Gábor. A vezérigazgató-helyettes közölte, míg az első negyedévben szerény, talán még két-háromszázalékos növekedés is megbecsülhető, a második negyedévben viszont leáll a turizmus, a tranzitszállítás és az autógyártás.

Stabilizáció a harmadik negyedévben indulhat meg. Karsai Gábor hangsúlyozta, a kibontakozás csak úgy valósulhat meg, ha a magyar gazdaságban nagyobb teret adunk a piaci versenynek, beleértve a közbeszerzést is. „Jó lenne, ha a hazai cégek jól jönnének ki a válságból” – tette hozzá. A GKI legfrissebb előrejelzése szerint a második negyedévben húsz százalék körüli GDP-visszaesés lehetséges. Az A változat szerint a gazdaság a második fél évben stabilizálódik, és az előző év azonos időszakához képest háromszázalékos növekedésre lesz képes. A B változat csak azzal számol, hogy a visszaesés hat százalék körülire mérséklődik az év második felében. A két tervezet közti legszembetűnőbb különbség a háztartások fogyasztásában van.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom