Gazdaság

Változatlan maradhat a magyar alapkamat

Hétindító. Az Európai Központi Bank elnökének beszámolójára annak ellenére figyelnek a piacok, hogy a pénzintézet 750 milliárd eurós likviditásösztönző programot jelentett be

Az itthoni márciusi bizalmi jelentéseken már tükröződik a jelenlegi gazdasági helyzet, és minden bizonnyal szinten marad a jegybanki alapkamat.

Bizalmi indexek közzétételével indul a hét, a GKI Gazdaságkutató Zrt. ugyanis a mai nap tudatja a márciusi fogyasztói és üzleti bizalmi indexek alakulását. Mint azt Virovácz Péter, az ING Bank vezető makrogazdasági elemzője lapunknak elmondta, ebben már világosan látszódnak a koronavírus gazdaságra gyakorolt hatásai. Ebből adódóan valamennyi index visszaesésére lehet számítani, ugyanis mind a fogyasztói, mind a vállalati szektor részéről jelentősek az aggodalmak a gazdasági visszaesést vagy a munkaerőpiacot illetően. Kedden a Magyar Nemzeti Bank Monetáris tanácsa tartja kamatdöntő ülését. Virovácz Péter emlékeztetett, mivel a jegybank álláspontját – a törlesztési moratórium bevezetése –, már megismerte a piac, így túlzott változásra nem lehet számítani, már csak azért sem, mert minden bizonnyal változatlan marad az alapkamat. Mint fogalmazott, óriási tűzijátékra nem lehet számítani kedden a jegybank részéről. Vélhetően a megcélzott kiszorított likviditáshoz nem nyúlnak, ami jelenleg 350 milliárd forint, viszont ennél nem lesz alacsonyabb, hiszen kell a tőke a piacnak.

Ezzel együtt Csehországban a jegy-bank csütörtökön tartja kamatdöntő ülését, és arra lehet számítani, hogy száz bázisponttal visszavágja a kamatot. A cseh alapkamat jelenleg 2,25 százalék, amit 1,25-re csökkentenek. Itt is várható likviditásbővítési döntés – közölte Virovácz Péter. Az euróövezetben szintén hétfőn lesznek ismertek a fogyasztási bizalmi indexek márciusra, és itt tizenhárom ponttal eshet vissza az index. Kedden lesznek ismertek a beszerzési menedzser indexek a feldolgozóiparban és a szolgáltatószektorban. Ebben az esetben az ötven pont alatti érték már rossznak mondható, ami mindkét esetben 39 pontra eshet vissza. Szintén kedden tart beszámolót Christine Lagarde az Európai Központi Bank (EKB) elnöke a kialakult helyzetről. Annak ellenére, hogy a múlt héten az EKB bejelentette 750 milliárd eurós likviditásösztönző programját, a pia—cok számára fontos lesz, hogy mit nyilatkozik Lagarde. Csütörtökön az euroövezet havi gazdasági kiadványa lesz ismert, ez azonban a mostani helyzet ismeretében túl sok újdonságot vélhetően nem tartalmaz.

Az Amerikai Egyesült Államokban szerdán teszi közzé a statisztikai hivatal a februári tartós fogyasztási cikkek rendelésállományát. Itt már a járvány miatt vélhetően csökkent a rendelésállomány, amely egyben a gazdasági visszaesést is mutathatja. Ugyancsak közzéteszi a statisztikai hivatal csütörtökön a bruttó hazai termék alakulásának tavalyi negyedik negyedéves revízióját. Itt csupán apróbb módosítások lehetnek, érdemleges változások viszont nem.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom