Gazdaság

Áruforgalmi folyósokat jelöltek ki a szomszédos országokba tartó kamionoknak

A Magyarországot átszelő, a szomszédos országokba irányuló kamionoknak áruforgalmi folyosókat jelöltek ki - mondta a tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár a parlament népjóléti bizottságának keddi ülésén.

Áruforgalmi folyósokat jelöltek ki a szomszédos országokba tartó kamionoknak
A szomszédos országokba tartó kamionokat megjelölik
Fotó: MH

Menczer Tamás közölte: ez azt jelenti, hogy miután a kamion belép az országba, csak kijelölt útvonalon haladhat és kijelölt benzinkútnál tankolhat, majd a szintén kijelölt határállomáson hagyhatja el Magyarország területét Szerbia, Ukrajna és Románia felé. Ezeket a kamionokat megjelölik - tette hozzá.

Az Olaszországból Magyarországra irányuló áruforgalom esetében a kamionsofőr elviszi a magyar célállomásra az árut, ott a kollégái lerakodnak. A kamionból nem szállhat ki, innen a legrövidebb úton a szállására mehet, és ott tartózkodik a következő fuvar felvételéig.

Az államtitkár hangsúlyozta: a nemzetközi közúti, vasúti és légi személyforgalmat felfüggesztették, de a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret nem zárták le, a magyar állampolgárok hazajöhetnek. Változatlanul érvényben van az a rendelkezés, hogy annak, aki Olaszországból, Kínából, Dél-Koreából, Izraelből, Iránból érkezik, kéthetes hatóságilag elrendelt otthoni karanténba kell vonulnia.

Menczer Tamás elmondta, folyamatosan figyelik a szomszédos országok intézkedéseit, és azt, hol vannak magyarok külföldön karanténban. Jelezte, Ausztria teljes határzárat nem vezetett be, oda Olaszország felől is be lehet lépni. De ezeknek az embereknek rendelkeznie kell egy 4 napnál nem régebbi orvosi igazolással, hogy nem betegek. Ugyanez igaz a szlovén-olasz határra is.

Felhívta a figyelmet, hogy Ausztria Karintia és Tirol tartományában több település is karantén alatt van, valamint az egész országban kijárási korlátozásokat vezettek be. Az osztrák házi karantén megsértése 1500 eurós, a kijárási szabályok megsértése 2200 eurós, a gyülekezési tilalom megsértése 3600 eurós birsággal sújtható - ismertette.

Ausztriában a karantén alá helyezett területen sok magyar tartózkodik, de a turisták elhagyhatják a területet. Az osztrák hatóságok jelzése szerint 831 magyarnak van állandó bejelentett lakcíme ezeken a területeken, ugyanakkor a főkonzulátuson 37 magyar jelezte, hogy karantén által sújtott területen van.

Szijjártó: Egyszeri átutazást tesznek lehetővé a román és a bolgár állampolgároknak az éjjel

Kedden éjjel egyszeri átutazást tesznek lehetővé a román és a bolgár állampolgároknak a kijelölt tranzitútvonalon - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter keddi Facebook-bejegyzésében.

A tárcavezető kifejtette: a nap folyamán többször is egyeztetett telefonon a bolgár és a román külügyminiszterrel, akik azt kérték, hogy Magyarország tegye lehetővé az Ausztriában rekedt bolgár és román állampolgárok hazatérését.

Szijjártó Péter kiemelte: „számunkra az elsődleges szempont a magyar emberek egészségének megvédése, ezt a célt szolgálják a határvédelmi intézkedéseink is”. Mindezt figyelembe véve, a ma éjszaka folyamán egyszeri átutazást tesznek lehetővé a román és a bolgár állampolgároknak a kijelölt tranzitútvonalon, hazatérésük érdekében - közölte. Hozzátette: a részletekről a rendőrfőkapitányok megállapodtak.

A külügyminiszter hangsúlyozta: ezzel együtt Magyarország elvárja, hogy mind a román, mind a bolgár hatóságok értesítsék saját állampolgáraikat a magyar határvédelmi intézkedésekről, arról, hogy Magyarország területére csak magyar állampolgár léphet be személyi forgalom keretében.

Kitért rá: az osztrák hatóságoktól pedig elvárják, hogy tartsák fenn a rendet a határ osztrák oldalán és tegyék lehetővé a magyar állampolgárok és a teherforgalom számára a határátkelőhely használatát.

Bogdan Aurescu román külügyminiszter korábban humanitárius folyosó megnyitását kérte Szijjártó Pétertől, hogy Magyarországon keresztül utazhasson haza az a több mint 3500 román állampolgár, akik a magyar-osztrák határon, Hegyeshalomnál akadtak el, miután Magyarország a koronavírus-járvány miatt lezárta a határait a külföldiek előtt.

Kapcsolódó írásaink