Gazdaság

A koronavírusra hivatkozó adathalászokra hívja fel a figyelmet az MNB

A koronavírusra hivatkozva, adathalász kísérletek kezdődtek egyes külföldi pénzügyi ügyfelekkel szemben is, mely bizalmas banki azonosítókat kérő kéretlen elektronikus levelek azonnali törlésére hívja fel a figyelmet csütörtöki közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

A koronavírusra hivatkozó adathalászokra hívja fel a figyelmet az MNB
Rajtaütöttek az Iszlám Állam propagandagépezetén (képünk illusztráció!)
Fotó: AFP/Sputnik/Kirill Kallinikov

Nemzetközi információk alapján az elmúlt időszakban több olyan külföldi eset fordult elő, amikor ismeretlen kiberbűnözők a koronavírussal összefüggésben, arra való hivatkozással – ennek kapcsán pl. információk elérését felajánlva vagy éppen szájmaszk, illetve valamilyen gyógykészítmény stb. megvásárlását kínálva – bankkártya- vagy bankszámla-adataikat, illetve az ahhoz tartozó különböző azonosítókat, PIN-kódot próbáltak kicsalni pénzügyi ügyfelektől - írta az MNB.

A jegybank szerint előfordulhat, hogy a csaló elektronikus leveleket hivatalosnak látszó (akár külföldi székhelyű) egészségügyi intézmények nevében küldik ki, ugyanakkor nem zárható ki az sem, hogy e levelekhez olyan csatolmányok is kapcsolódnak, amelyek megnyitása kémprogramokat, esetleg zsarolóvírusokat telepít az adott ügyfél számítógépére, mobiltelefonjára.

E levelek vagy éppen internetes oldalak, tartalmak egyetlen célja, hogy pénzt és/vagy információt csaljanak ki a gyanútlan áldozatokból - hangsúlyozta az MNB, majd hozzátette: az ilyen típusú üzenetekre az elmúlt napokban a Nemzeti Kibervédelmi Intézet is felhívta a közvélemény figyelmét.

Emellett pedig a nemzetközi kiberbiztonsági cégek a koronavírussal kapcsolatos megtévesztő adathalász honlapokat, elektronikus leveleket a leginkább fenyegető online biztonsági kockázatnak nevezték az ügyfelek számára - szögezte le a jegybank, majd kiemelte, hogy ez év januárja óta több száz olyan, a koronavírushoz kötődő – megtévesztésként a járványról egyébként hitelesnek tűnő információkat is közlő – weboldal jött létre világszerte, amelyet az internetbiztonsági szakértők kártékonynak vagy gyanúsnak minősítettek.

Ha az ügyfelek e csaló elektronikus levelekre válaszként vagy a megtévesztő honlapokon megadják bizalmas banki adataikat, rendkívül súlyos kockázatnak teszik ki magukat, ugyanis a megszerzett azonosítók révén a kiberbűnözők – bankkártyával vagy átutalással – pénzt emelhetnek le bankszámlájukról - hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank.

„Célszerű az ilyen típusú levelek feladóját, s a problémásnak tűnő honlapok üzemeltetőjét előzetesen alaposan ellenőrizni, s gyanú esetén nem megnyitni a csatolmányokat, linkeket, hanem azonnal törölni, megszakítani a kapcsolatot. Soha senkinek nem javasolt megadni elektronikus üzenetben a bizalmas banki adatokat. Ezeket egyébként semelyik hivatalos vagy piaci intézmény – egyebek közt a magyarországi bankok és a Magyar Nemzeti Bank sem – kéri el soha elektronikus levélben.”

Ha egy ügyfél esetleg mégis kiadta banki azonosítót, célszerű azt haladéktalanul bejelentenie saját hitelintézetének - zárta közleményét az MNB.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom