Gazdaság

Hazánkban csökkent a legnagyobb mértékben a gyermekszegénység

Magyarországon csökkent a harmadik legnagyobb mértékben a gyermekszegénység az Európai Unióban 2010 óta - mutatott rá Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke hétfőn az MTI-nek az EUROSTAT friss felmérését értékelve.

Hazánkban csökkent a legnagyobb mértékben a gyermekszegénység
Rétvári: 2010 óta hazánkban csökkent a harmadik legnagyobb mértékben a gyermekszegénység az unión belül
Fotó: MH/Purger Tamás

A kereszténydemokrata politikus kifejtette: 2018-ban az EU-ban a 18 év alattiak közel negyedét, pontosan 23,4 százalékát érintette a szegénység vagy a társadalmi kirekesztettség kockázata. Legrosszabb adatokkal Románia rendelkezik, itt 38,1 százalékos arány, míg a legjobban Szlovénia áll 13,1 százalékkal a 2018-as adatok szerint.

A felmérés alapján Magyarország 2010-ben csak a 25. volt a rangsorban, tehát mindössze három országban volt nagyobb a gyermekszegénység, mint nálunk. Ehhez képest a mostani adatok szerint hét helyet javított Magyarország - rögzítette Rétvári Bence. A KDNP alelnöke szerint ez azt jelenti, hogy 2010-hez képest hazánkban csökkent a harmadik legnagyobb mértékben, több mint harmadával, 39 százalékkal a gyermekeket érintő szegénység vagy társadalmi kirekesztettség kockázata. Kiemelkedő volt még a csökkenés Lettországban és Lengyelországban is - jegyezte meg a kormánypárti politikus.

Az EUROSTAT adatai is visszaigazolják azt, hogy a kormány munkahelyteremtésre, adócsökkentésre és családtámogatásokra épülő politikája pozitív eredményekre vezet - állapította meg Rétvári Bence.

Kapcsolódó írásaink