Gazdaság
A várakozásokat meghaladóan növekedett év elején az ipar
Javította az európai konjunktúramutatókat az amerikai–kínai első részmegállapodás, de a koronavírus nehézséget okoz az értékesítési és ellátási láncokban

Januárban 2,4 százalékkal nőtt az ipari termelés volumene az egy évvel korábbihoz képest. A munkanaphatástól megtisztított adatok szerint 2,7 százalékkal emelkedett a termelés – jelentette tegnap első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal. Az előző hónaphoz viszonyítva – három hónap csökkenés után – 4,6 százalékkal nőtt a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás januárban. Tavaly 5,4 százalékkal nőtt az ipari termelés az előző évi 3,5 százalék után.
A legnagyobb súlyú járműgyártás az előző havi 10,4 százalékos visszaesés után jelentősen emelkedett. A számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásában, illetve az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártásában gyorsult a növekedés üteme a decemberi 1,4, illetve 3,3 százalékról. Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője tegnap közleményben tudtatta, hogy minden várakozást felülmúlt az ipari termelés januári növekedése a tavaly decemberi visszaesést követően.
Külön kiemelte, hogy a legnagyobb súlyú járműgyártás az előző havi visszaesést követően jelentősen emelkedett. Hozzátette: némileg javítja a kilátásokat, hogy a német és európai konjunktúramutatók elmozdultak a mélypontjaikról, köszönhetően az amerikai–kínai első részmegállapodásnak. Azonban a koronavírus nehézséget okoz részben a kínai értékesítésben, részben az ellátási láncokban, ami az első negyedévben talán érezhető lesz az ipari termelésben – tette hozzá. Viszont az ipar idén négy százalék körül növekedhet a tavalyi feldolgozóipari beruházásoknak köszönhetően. Virovácz Péter, az ING Bank vezető makrogazdasági elemzője közölte: a járműgyártás mellett olyan fontos ágazatokban is, mint az elektronikai ipar vagy éppen az élelmiszeripar, gyorsult a növekedés üteme. A koronavírus ellenére az első negyedévben bővülhet a bruttó hazai termék éves összevetésben.