Gazdaság
Eredményes autóvásárlási program
A Magyar Lízingszövetség szerint továbbra is jelentős marad a kereslet a hétüléses autókra szánt konstrukciókra

A nagycsaládosok autóvásárlási programjának tavaly júliusi indulásától január végéig összesen 3436 kérelem érkezett a Magyar Lízingszövetség tagvállalataihoz, ebből több mint háromezer darabot már jóváhagytak. „Eddig összesen 2384 esetben már a finanszírozási szerződés is megszületett. A finanszírozott összeg a program rajtja óta megvett autók esetében átlagosan 2,83 millió forintot tett ki” – emelte ki Tóth Zoltán, a Magyar Lízingszövetség főtitkára. Hozzátette, alacsony az elutasítási arány, ami egyrészt mutatja, hogy a programban finanszírozásért fordulók döntő többsége hitelképes, és megalapozott döntést hoz, valamint hogy a lízingcégek sem szigorítottak feltételeiken.
A szakember arra számít, hogy a következő időszakban is megmarad a jelentősnek mondható kereslet a hétüléses autókhoz szánt lízingkonstrukciókra. „A programot minden érintett sikeresnek tartja. Annak érdekében, hogy ez így maradjon, a Magyar Lízingszövetség, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége (Gémosz) illetékesei folyamatosan konzultálnak a kormányzati döntéshozókkal” – fogalmazott a főtitkár.
A szövetség közleménye emlékeztet, a nagycsaládosok autóvásárlási programját a kormány a családvédelmi akcióterv keretében vezette be 2019 júliusában. Ennek köszönhetően – 2022. december 31-ig – az erre jogosult három- vagy többgyermekes családok a legalább hétszemélyes, új személygépkocsi vásárlása esetén a vételár felét, maximum két és félmillió forint – vissza nem térítendő – állami támogatást kaphatnak, ami mellé finanszírozás is igénybe vehető.