Gazdaság

Távérzékelési adatok az erdők védelmében

Az Agrárminisztérium a klímavédelem fontos eszközeként tekint a fásításra, a támogatások eredményeképpen tizenegyezer hektár telepítésére nyújtottak be igénylést a gazdák

Az agrártárca benyújtotta azt a törvényjavaslatot a parlamentnek, amellyel korszerű gazdálkodás válik elérhetővé az erdészek számára. A megújulást tovább segíti a március elsején létrejövő új szervezet is, amellyel mérőműszerek és megfigyelési rendszerek terjedhetnek majd el az erdőterületeken.

Távérzékelési adatok az erdők védelmében
Fafajtától függően a korábbihoz képest kétszeres is lehet a támogatás mértéke
Fotó: MH

A közeljövőben kerül az Ország­gyűlés elé az a törvényjavaslat, amely új, korszerű erdőgazdálkodási jogviszonyokat kínál az erdőtulajdonosoknak, és napirenden van az ehhez kapcsolódó szankciórendszer frissítése is – válaszolta Nagy István agrárminiszter Vadai Ágnes DK-s képviselőnek az Elbúcsúzhatunk a hazai fenyőállománytól? című írásbeli kérdésére. A tárcavezető ismertette, befejeződött az erdészeti szakszemélyzet kötelező továbbképzéséről szóló rendelet előkészítése, és az Agrárminisztérium most terjeszti a kormány elé a folyamatos erdőborítást biztosító erdőgazdálkodási üzemmódok szabályozásáról szóló tervezetet. Emellett március elsején létrejön az új országos hatáskörű erdőtervezési szervezet, amely az erőforrások koncentrálásával új eszközökkel lesz képes korszerű erdőtereket alkotni, és a világszerte ismert és elismert magyar Erdészeti Tudományos Intézettel karöltve végzi az erdészeti mérő- és meg­-figyelő rendszer működtetését.

Az agrárminiszter felhívta a figyelmet, olyan modern eszközöket is igénybe vesz majd a új szervezet, mint a Földmegfigyelési Információs Rendszer és a Földmegfigyelési Operatív Központ által szolgáltatott, hatnaponta érkező távérzékelési adatok. Kiemelte, az új erdőtelepítési támogatási lehetőségek és a meghirdetett fásítási program új erdő- és faállományok létrehozását ösztönzi. Már látszanak a hatásai a tavaly végrehajtott támogatásnövelésnek: mintegy tizenegyezer hektár új erdő telepítésére nyújtottak be igénylést a gazdák, és az érdeklődés tovább emelkedik – mondta a tárcavezető.

Nagy István szerint a legfontosabb feladat a meglévő erdők mennyiségi és minőségi megőrzése, alkalmazkodásuk segítése a változó környezeti viszonyokhoz, hogy megőrizzük jelenlegi, évi négy-öt millió tonnás szénmegkötési mérlegét. Ennek érdekében a három éve módosított erdőtörvény szerint a megkezdett úton folyik az erdőgazdálkodás korszerűsítése.

Nagy István rámutatott, tárcája a klímavédelem egyik fontos eszközeként tekint a hazai erdőkre, és ennek megfelelő figyelemmel kíséri a kezelésüket. A minisztérium az erdők megőrzése és a faültetések mellett kiemelt szerepet szán a szemléletformálásnak, különösen a fiatalok bevonását tartja fontosnak a fásítási programba. Éppen ezért számos civil kezdeményezést támogat.

Hétmilliárd forint zöldítésre

A Vidékfejlesztési Program erdőtelepítést támogató pályázatának keretében újabb 221 kérelem támogatásáról hozott döntést az Agrárminisztérium. A most megítélt hétmilliárd forintos támogatást a nyertes pályázók erdőtelepítésre, valamint a fenntartási időszakhoz tartozó erdészeti szakfeladatokat ellátására fordíthatják. Az erdőgazdálkodás megoldást kínál a klímaváltozásra, a kormány célul tűzte ki az ország fával borított területeinek növelését. Ezért az agrártárca meghirdette a mintegy harminckilencmilliárd forint keretösszegű Erdősítés támogatása című pályázatot. Annak érdekében, hogy a gazdálkodók minél kedvezőbb feltételekkel telepíthessenek új erdőterületeket, a tárca a program módosításáról döntött, így gazdák fafajtól függően nyolcvan–százharminc százalékkal több forrást is igénybe vehetnek.
(VG)

Kapcsolódó írásaink