Gazdaság
Vegyes az érdeklődés a kisebb településeken
Megnőtt az érdeklődés tavaly Fonyód, azon helységek egyike iránt, ahol elérhető a falusi csok, a megyei népszerűségi rangsort Pest megye vezeti

Az Otthon Centrum rendelkezésére álló adatokból az derül ki, hogy az ötezer főnél kisebb települések bő harmadában csökkent, ugyancsak harmadában pedig nőtt az adásvételek száma 2019 első hat hónapjában az előző év azonos időszakához viszonyítva – válaszolta lapunk megkeresésére az Otthon Centrum. Hozzátették, az ismertebb települések közül Fonyódon, Nyékládházán, Lábatlanon és Kemecsén volt a legjelentősebb növekedés az ingatlanpiacon. A megyék közül Pest megye áll az első helyen e tekintetben, itt húsz százalékkal nőtt az adásvételek száma az említett időszakban. Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy ebben a megyében van a legkevesebb kistelepülés – hívták fel a figyelmet. Ezen kívül Jász-Nagykun-Szolnok és Heves megyében nőtt a tranzakciók száma, a növekedés mértéke öt százalék alatt alakult.
Az Otthon Centrum tapasztalatai szerint a tanyákat a legnehezebb eladni. A rendelkezésükre álló eladási statisztikák szerint értékesítésükhöz a legtöbb megyében több mint egy évre van szükség. Egyedül Bács-Kiskun megye az, ahol lényegesen rövidebb ez az idő, ebben a megyében mindössze átlagosan fél éven belül vevőre találnak az ilyen típusú ingatlanok.
Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője lapunk megkeresésére azt válaszolta, tavalyi összesítésük alapján, az érdeklődések számát tekintve a legtöbben Pest, Hajdú-Bihar Fejér és Győr-Moson-Sopron megyei ingatlanokra kerestek rá. Hozzátette, a falusi csokos települések között az előző szakértői válaszban már említett Fonyód tartott számot a legnagyobb érdeklődésre, a sorban Balatonkenese, Badacsonytomaj és a Pest megyei Örkény követi.
A szakértő válaszából kiderül az is, hogy az Ingatlan.com-on az eladási időket illetően a már említett Bács-Kiskun megyében, szorosan utána pedig Csongrád megyében adták fel a legtöbb tanyahirdetést. A négyzetméterárak viszont e két régióban a legalacsonyabbak között szerepelnek, igaz, ilyen ingatlantípus esetén nehéz a városi lakásokhoz hasonló átlagos négyzetméterárat meghatározni. Balogh László ezért a felépítmények (jellemzően házak) területét egyszeres, míg a teleknégyzetmétereket 25 százalékos szorzóval vette figyelembe, így tudott átlagot vonni. A legmagasabb kínálati árakat Vas és Veszprém megyében regisztrálta a szakértő, az olcsóbb négyzetméterárú, legnagyobb tanyakínálatot mutató megyék a kapott összesítés alapján valamivel közepes alatti átfekvésűek, a legolcsóbban kínált tanyák pedig Tolna megyében találhatók.
Minimális korszerűsödés
A négyzetméterárakban jelentős többletet jelent az energiahatékonyság

Még mindig többségben vannak az eladott lakásoknál, családi házaknál, nyaralóknál az energiafaló ingatlanok, ami az átlagos vagy annál rosszabb besorolásúakat jelenti – derült ki az Ingatlan.com tegnap közölt legfrissebb összeállításából, amely a saját és a Lechner Tudásközpont adatai alapján megnézte a tavaly eladott lakó- és szállásjellegű ingatlanok energetikai besorolását. Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője lapunkhoz eljuttatott közleményében úgy fogalmazott, hogy az energiatanúsítvány teljesen objektív, jogszabályokban leírt kritériumok alapján határozza meg egy-egy ingatlan energiafogyasztását. Felhívta a figyelmet, nem ugyanazok az ingatlanok kaptak osztályzatot 2018-ban és 2019-ben, de az látható, hogy az összes adásvételre vetítve minimális mértékben nőtt az energiatakarékosabb lakások szerepe. Tavaly több mint 166 ezer lakásról, 2018-ban pedig közel 171 ezer lakásról készült energiatanúsítvány, vagyis alig csökkent a számuk. A múlt évben az érintett lakások 48 százaléka kapott EE-s – átlagosnál jobb – vagy annál kedvezőbb osztályzatot, szemben a 2018-as 46 százalékkal. A zöldebb ingatlanokat többre értékelik az eladók és a vevők is, ami az árakban is megmutatkozik. Az alacsonyabb energiafogyasztású ingatlanok drágábbak, a legkörnyezetbarátabb – AA-s és BB-s – budapesti lakások négyzetméteréért 818 ezer forintot kértek februárban, a CC-s kategóriásoknál pedig 727 ezer forint volt az átlag. A sokat fogyasztó lakásoknál 700 ezer alatt volt a kínálati ár négyzetméterenként.
(MOA)