Gazdaság
Integrált energiarendszer hazánk és Szlovákia között
Déli irányból a Török Áramlaton keresztül nagy mennyiségű gáz érkezik Magyarországra, és a fel nem használt mennyiséget északi szomszédunk felé lehet továbbszállítani

Soha ennyi közös építkezés nem zajlott egy időben Magyarország és Szlovákia között, mint jelenleg – jelentette ki tegnap Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a kelet-szlovákiai Kenyhecen. Szijjártó Péter erről azon a sajtótájékoztatón beszélt, amelyet szlovák hivatali partnerével, Peter Ziga gazdasági miniszterrel közösen tartott, miután aláírtak egy gázszállításról szóló energetikai együttműködési szándéknyilatkozatot. Ez utóbbi a két ország közötti gázszállítási infrastruktúra kihasználásának növelését, illetve az érintett felek és a régió energiabiztonságának növelését célozza. A magyar diplomácia vezetője a dokumentum aláírása után a távirati iroda beszámolója szerint rámutatott: a magyar–szlovák gázinterkonnektor kapacitásának jelentős bővítésével, és azzal, hogy két ponton összekötik a két ország magasfeszültségű villamosenergia-hálózatát, egy olyan integrált energiarendszer-kapcsolatot hoznak létre, amely biztonságot teremt arra az esetre is „ha bárhol a világon baj van az energiaellátással”. Szijjártó Péter közölte: a magyar–szlovák gázösszeköttetés kapacitását mindkét irányba 5,3 milliárd köbméterre akarják növelni, és már nyáron elindítják a kapacitáslekötési eljárást. Hozzátette, hogy a magyar–szlovák interkonnektoron már megindult a gázszállítás, az elmúlt héten már napi 9-10 millió köbméter gázt szállítottak a két ország között. A miniszter rámutatott: miután 2021-től déli irányból, a Török Áramlaton keresztül nagy mennyiségű gáz érkezik majd Magyarországra, és a fel nem használt mennyiségből Szlovákia irányába készülnek továbbszállítani, ez mindkét ország számára korábban nem létező tranzitpozíciót jelent. A miniszter beszélt a két ország közötti közúti infrastruktúra fejlesztéséről is, megemlítette, hogy tavaly év végén befejeződött az M15-ös autóút négysávosítása, így közvetlen autópálya-kapcsolat jött létre a két főváros között, 2022-re pedig befejeződik az M30-as építése Miskolc és az országhatár között, így Budapest és Kassa között is lesz autópálya-kapcsolat.
Peter Ziga szlovák gazdasági miniszter a sajtótájékoztatón ugyancsak méltatta a két ország közötti rendkívül jó kapcsolatokat, amit az államközi kapcsolatok mellett a két ország energetikai vállalatainak együttműködése is bizonyít. Ziga ezzel összefüggésben hangsúlyozta a közép-európai országok energetikai együttműködésének fontosságát. A pénteken aláírt együttműködési nyilatkozatról azt mondta: az egy sokéves igyekezet sikeres betetőzése, és az energetikai összeköttetések sorában már a harmadik hasonló, amelyet sikerült tető alá hozni a két ország között az utóbbi években.