Gazdaság

A színvonal befolyásolja a táborválasztást

Érdemes mihamarabb lefoglalni a gyermekek számára a leginkább optimális nyári helyszínt, és bár emelkednek az árak, többféle kedvezményt is igénybe lehet venni

Emelkednek idén a gyermektáborozás költségei, viszont mindinkább a minőség felé tolódnak el az ajánlatok, és az anyagi helyzetük javulásával együtt ezt keresik a szülők is. Ebből adódóan létrejött az első táborértékelő portál. Arra lehet számítani, hogy idén a sporttáborok lesznek a legnépszerűbbek.

A színvonal befolyásolja a táborválasztást
Idén várhatóan a sporttáborok lesznek a legnépszerűbbek
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

A nyári szünet újra majdnem három hónapos lesz, tizenegy hétig kell megoldaniuk a családoknak a gyermekeik felügyeletét. Idén érdemi változás lesz a táborpiacon, és áremelkedés is várható, ami viszont egyre jobb minőségű táborokat eredményez – közölte Tóth Béla, a gyerektábor-összehasonlító portál, a Táborfigyelő vezetője. Mint azt közleményben tudatta, egyértelműen látszik a visszajelzések alapján, hogy a családok anyagi helyzetének erősödésével együtt az árszabás még mindig fontos tényező, viszont a vakációs lehetőségek színvonala befolyásolja leginkább a táborválasztást, vagyis a szülők a minőségi táborokat keresik. A legtöbb családnál ugyanis – bár még a farsangi időszakot éljük – már szóba kerültek a nyári táborok. Viszont nehéz eldönteniük a szülőknek, hogy mire lehet azt mondani: minőségi tábor. Ez volt az a pont, ahol a legtöbb édesanya, édesapa elakadt a keresésben, ugyanis eddig nem volt erre válasz, nem tudták eldönteni, hogy mitől minőségi egy tábor, mire kell odafigyelni.

Mint azt Tóth Béla elmondta, ebből adódóan a Táborfigyelőre ettől az évtől már csak olyan programok kerülhetnek fel, amelyek eleget tesznek a táboros minimumprogramnak. Ennek apropóján alkották meg Magyarország első táborértékelő portálját, a Táborminősítőt, így független szereplőként tudják segíteni a családokat a minőségi táborok közötti keresésben – közölte Tóth Béla.

Idén a táborok árai átlagosan 5–10 százalékkal emelkedhetnek a tavalyihoz képest, ugyanakkor ez a növekmény az előfoglalási kedvezményekkel sok esetben megspórolható. Mint azt a szakember elmondta, ehhez annyit kell tenniük a szülőknek, hogy minél előbb kikeresik és lefoglalják az optimális nyári tábort gyermeküknek. Persze figyelembe kell venni azt is, hogy ezen mérsékeltebb árú táborok turnusai nagyon gyorsan betelnek, így a családoknak minél előbb érdemes foglalniuk.

A legnépszerűbb tábortémák esetében a jelenlegi adatokból még nem tudott érdemi információt adni a táborszervezési szakértő, de érdekességként megjegyezte, hogy a tavaly nagyon népszerű sporttáborok előretörése várható idén is. A téma általános kedveltsége mellett ennek másik oka a nyári időszakban megrendezett két nagy sportesemény, a labdarúgó-Európa-bajnokság és az olimpia, valamint az ezeket megelőző, ezeket előkészítő sportversenyek vonzó hatása.

A táborválasztást megkönnyítendő, a táborkereső portálon ingyenesen letölthető egy gyermektábor-kisokos szülőknek, amiben egy elektronikus minikönyvbe összegyűjtötték a válaszokat azon kérdésekre, miként válasszon tábort a szülő és a gyermek, mik legyenek a legfőbb szempontok, és a kisokosban található egy lista arról is, mit csomagoljanak mindenképpen a csemetéknek a táborozáshoz.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom