Gazdaság
Eredményesek a közbeszerzések
Az eljárások átláthatósága is erősödött, a kiszabott büntetést az állami költségvetésbe fizetik be az adósok

Minden eredményesen lefolytatott száz közbeszerzési eljárásból 87-et a kkv-k nyertek, valamint minden közbeszerzésben elköltött száz forintból 59 forintot a hazai cégek vittek. Tavaly rekordot döntött a magyar kkv-k térnyerése a közbeszerzési piacon – közölte tegnap Rigó Csaba Balázs, a Közbeszerzési Hatóság elnöke a szervezet évértékelő sajtótájékoztatóján. A hatóság gyorsjelentése szerint tavaly 9837 eredményes közbeszerzési eljárást folytattak le Magyarországon az ajánlatkérők, amelyek összértéke 3430 milliárd forint volt, előzetes becslés szerint a teljes magyar bruttó hazai termék 7,5 százaléka. Ezen belül a kkv-k 8559 közbeszerzést nyertek el, ami 2015,6 milliárd forintot jelentett. Tavaly három főbb beszerzési tárgy köré csoportosultak az eljárások. Az építési beruházások az összes eljárás 48,7 százalékát, a közbeszerzési eljárások értékének pedig 56,7 százalékát tették ki. Az eljárások 31,3 százalékát, érték szerint pedig 27,2 százalékát az árubeszerzések tették ki, míg az eljárások további húsz százalékát, érték szerint pedig 16,1 százalékát a szolgáltatások jelentették. Rigó Csaba Balázs hangsúlyozta, hogy teljes körű adatokkal és megalapozott, az európai uniós irányelvi előírásoknak megfelelő módszertannal dolgozik a hatóság azért, hogy szakmailag kifogástalan, friss eredmények lássanak napvilágot hazánkról. Brüsszelben a tagállamok esetében csupán a nagyértékű – az 1,72 milliárd forint feletti – beszerzések alapján számolnak statisztikát. Magyarország esetében ez az összes eljárás mindössze 26 százalékát teszi ki. A magyar Közbeszerzési Hatóság e mellett a fennmaradó 74 százalékot is elemzi, hiszen abban ugyanúgy benne van a magyarok teljesítménye – hangsúlyozta Rigó Csaba Balázs. Az átláthatóság is tovább erősödött tavaly: a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások száma 2019-re a 2014-es érték tizenharmadára csökkent, amely tavaly 274 ilyen típusú eljárást jelentett.
Kovács László főtitkár azt emelte ki, hogy a hatóság kiemelt hangsúlyt fektet a képzésekre és a közbeszerzési eljárások előkészítésének szigorú ellenőrzésére – a közpénzek átlátható és hatékony felhasználásának érdekében. Puskás Sándor, a Közbeszerzési Döntőbizottság elnöke elmondta, hogy tavaly 570 jogorvoslati eljárás indult, és 673 millió forint bírságot szabtak ki. Tavaly harminc százalékkal több jogorvoslatot folytattak le, mint 2018-ban, és a bírságokat az állami költségvetésbe fizetik be.