Gazdaság

Megépült Ceglédig a gyorsforgalmi út

Az M4-es valamennyi szakasza vagy kivitelezés, vagy előkészítés alatt áll, idén nyáron elkészül az Abonyig tartó, illetve a Berettyóújfalu és Nagykereki közötti rész

Az M4-es autóút újabb szakaszának átadásával az M0-stól egészen Ceglédig lehet immár négysávos autóúton közlekedni.

Megépült Ceglédig a gyorsforgalmi út
Az M4-es új szakasza Budapest és Cegléd között elkerüli a településeket
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Átadták tegnap a forgalomnak az M4-es autóút Üllő és Albertirsa közötti, harminc kilométer hosszú szakaszát. Az építkezés összesen 52,14 milliárd forintba került, így már az M0-stól egészen Ceglédig igénybe vehetik az autósok a 45 kilométer hosszú utat. Az Albertirsa–Cegléd közötti szakasz tavalyelőtt készült el 14,4 kilométeren, a kivitelezés nettó költsége 20,5 milliárd forint volt. Mint azt Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a tegnap Pilisen elmondta, a négysávos összeköttetés tehermentesíti a 4-es főút Budapest közeli szakaszait és a főút menti településeket, és jelentősen javítja a térség közlekedésbiztonsági helyzetét.

A munka nem áll meg, idén nyáron teljes hosszban, több mint 11 kilométeren elkészül az Abonyig tartó gyorsforgalmi út is. Szintén nyárra készül el a csaknem harminc kilométeres, Berettyóújfalu–Nagykereki országhatár közötti szakasz, amellyel a magyarországi oldalon létrejön a Debrecen–Nagyvárad gyorsforgalmi kapcsolat.

Mosóczi László elmondta, hogy a minisztérium legfontosabb céljai közé tartozik a megyei jogú városok és a kiemelt gazdasági területek bekapcsolása a gyorsforgalmi hálózatba négysávos utakkal, továbbá az autópályák és autóutak elvezetése az országhatárokig. Hangsúlyozta, hogy az M4-es építése mindkét kiemelt törekvés megvalósítását elősegíti, hiszen beköti a gyorsforgalmi hálózatba Szolnokot, és újabb magas színvonalú összeköttetést létesít Erdély felé. Az M4-es minden szakasza legalább előkészítés alatt áll, a kivitelezési munkálatok pedig több helyszínen párhuzamosan zajlanak. Főként hidak (köztük egy új Tisza- és egy Zagyva-híd) építésével zajlik a Szolnok elérését lehetővé tevő Abony–Törökszentmiklós-szakasz kivitelezése, ez a munka 2022 tavaszáig tart. Elmondta, hogy a Törökszentmiklós–Berettyóújfalu között még hiányzó, összesen 95 kilométeres út előkészítése zajlik, az engedélyezési tervek várhatóan még idén elkészülnek. Összesen csaknem négyszázmilliárd forint értékben, mintegy 160 kilométeren fejeződnek be közúti nagyprojektek 2020-ban, ami élénkíti a gazdaságot.

Kapcsolódó írásaink