Gazdaság

Élénk fogyasztást eredményezett a bér- és foglalkoztatáspolitika

A kiskereskedelmi forgalom emelkedéséhez nagyban hozzájárultak a kormány intézkedései, a családtámogatási rendszer kiteljesedésével egyre több pénzt költhetnek az emberek

Több mint hat százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom tavaly decemberben az előző évhez viszonyítva, a növekedés hat és fél éve tart. Elemzők szerint a GDP-növekedést a magas fogyasztói bizalom is nagyban elősegítette.

Élénk fogyasztást eredményezett a bér- és foglalkoztatáspolitika
Csak decemberben 1250 milliárd forintot költöttek a vásárlók
Fotó: MH/Purger Tamás

Hat és fél éve folyamatosan növekszik a kiskereskedelmi forgalom – mondta tegnap Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatait kommentálva az M1-en. Hangsúlyozta, a kiskereskedelmi forgalom emelkedése azt mutatja, hogy az elmúlt időszak kormányzati intézkedéseinek köszönhetően, a béremelések és a családtámogatási rendszer kiteljesedésével egyre több pénzt költhetnek az emberek. Az államtitkár kiemelte: a többéves növekedés 2019 áprilisa és decembere között teljesedett ki, amikor kilenc hónapon keresztül ezermilliárd forint felett volt. Az ezermilliárd forintos havi kiskereskedelmi átlagforgalmat tovább növelte az ünnepi vásárlás, így decemberben 1250 milliárd forintot költöttek az emberek, ezzel az éves forgalom átlépte a tizenkétezermilliárd forintot, jóval meghaladva az elmúlt évek adatait – tette hozzá az államtitkár.
Több mint negyvenhárom százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom 2010 januárjához képest, ezzel Magyarország a régiós élmezőnyben foglal helyet, és közel háromszorosan felülmúlja az Európai Unió átlagos teljesítménynövekedését. A foglalkoztatás bővülésével és a növekvő bérekkel a kiskereskedelmi forgalomban is további emelkedés várható – tudatta tegnap lapunkkal a minisztérium.

A KSH tegnapi közlése alapján tavaly decemberben 6,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakához képest, novemberhez viszonyítva ez a növekedés 6,7 százalékos.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője közleményében úgy fogalmazott, a kiskereskedelmi forgalom decemberi növekedését a reálbér-növekedés mellett a közszférában az év végén kifizetett, igen jelentős bónuszok is támogatták. A negyedik negyedévben gyorsulást mutatott a kiskereskedelem az előző negyedévhez képest.

A kiskereskedelemnek további lökést adhat az új lakások tavalyi év végén és idén várható átadási hulláma, valamint a családvédelmi akcióterv is, amit támogat a történelmi csúcs közelében lévő fogyasztói bizalom is.

A háztartások ugyanakkor nem csupán a kiskereskedelemben növelik fogyasztásukat, így a vendéglátás, a belföldi turizmus, a szabadidő, szórakozás, valamint egyéb szolgáltatások területén is jelentős növekedésre lehet számítani – hívta fel a figyelmet Suppan Gergely.

Nyeste Orsolya, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője MTI-nek küldött közleményében rámutatott: a névleges bérek két számjegyű növekedése a negyedik negyedévben is fennmaradt, a munkanélküliség tovább csökkent. Mindez az élénk banki hitelezéssel együtt támogatta, hogy a december, illetve a negyedik negyedév is erős maradt a kiskereskedelmi eladások szempontjából.

Ez megerősítette azt a várakozást, hogy a belső fogyasztás a negyedik negyedévben is fontos támasza maradhat a GDP bővülésének.

Zuhanó vásárlási kedv az eurózónában

A vártnál nagyobb mértékben, 1,6 százalékkal csökkent átlagosan a kiskereskedelmi forgalom mértéke az euróövezet tizenkilenc tagállamában, és átlagban 1,3 százalékkal zsugorodott az Európai Unió huszonhét országában – közölte tegnap az MTI. Ez a legnagyobb mértékű forgalomesés 2008 márciusa óta. A piac az euróövezet kiskereskedelmi forgalmára 0,9 százalékos havi csökkenést várt decemberben a tényleges, 1,6 százalékos csökkenés helyett, és 2,4 százalékos éves növekedést a tényleges, 1,3 százalékos emelkedés helyett. A kiskereskedelmi forgalom legnagyobb havi csökkenését Németországban regisztrálták decemberben, 3,3 százalékosat. Szlovéniában 2,8, százalékot esett a kiskereskedelmi forgalom.
(HG)

Kapcsolódó írásaink