Gazdaság

Erősödhetnek a magyar–brit kapcsolatok

Arra számít a kormány a Brexit után, hogy az új szolgáltatási beruházók az eddigi csaknem tízezer munkahelyen túl több ezer új álláslehetőséget teremtenek

Egyesült Királyságban alapított, amerikai hátterű cég jelentette be, hogy Magyarországra hozza beruházását.

Erősödhetnek a magyar–brit kapcsolatok
Magyar Levente: A beruházók bíznak a magyar gazdaság növekedésében
Fotó: MH/Papajcsik Péter

A Brexittel Magyarország elvesztette az Európai Unión belüli egyik fontos szövetségesét, ám a kormány abban bízik, hogy a brit–magyar gazdasági kapcsolatok erősödhetnek a szigetország távozását követően – jelentette ki Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára tegnap Budapesten, az iiPay beruházását bejelentő sajtótájékoztatón. A politikus szerint a kormány várakozásait a brit cég magyarországi terjeszkedése is alátámasztja. Az Egyesült Királyságban alapított, amerikai hátterű cég gyorsan döntött arról, hogy Budapesten építi ki új központját, a beruházók tehát bíznak a magyar gazdaság további növekedésében – értékelt az államtitkár.

Az iiPay után újabb üzleti szolgáltatók érkezhetnek, hiszen a kormány jelenleg is több nemzetközi céggel tárgyal magyarországi befektetésekről – derül ki a távirati iroda tudósításából. Magyar Levente arra számít, hogy az új szolgáltatási beruházók az eddigi csaknem tízezer munkahelyen túl több ezer új álláslehetőséget teremtenek. Mezner Attila, az iiPay magyarországi igazgatója közölte, hogy egy éven belül hatvan, magasan képzett munkavállalót várnak a budapesti irodájukba. Hozzátette, az új központ kulcsszerepet tölt majd be a cég növekedési terveinek megvalósításában, és alaptevékenysége, a nemzetközi bérszámfejtés mellé kiegészítő feladatokat is kap. Várakozása szerint a Magyarországon működő multinacionális vállalatok a budapesti iroda ügyfelei lesznek, a cég pedig világszinten is izgalmas időszak elé nézhet a gyors technológiai fejlődésnek köszönhetően.

Tim Jakob, az iiPay pénzügyi vezetője elismerően beszélt az együttműködésről a kormánnyal és a Nemzeti Befektetési Ügynökséggel. Üdvözölte, hogy a magyarországi tevékenységüket a kedvező adókulcsok is támogatják. Hozzátette: a vállalat annak köszönheti a gyors növekedést, hogy a szolgáltatásaival fontos piaci rést talált.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom