Gazdaság

Nagy az érdeklődés az új foglalkoztatást ösztönző program iránt

„Égnek a vonalak” az Innovációs és Technológiai Minisztériumban (ITM), olyan sokan érdeklődnek a tárca új, a foglalkoztatás ösztönzésére indított programja iránt - mondta Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

Nagy az érdeklődés az új foglalkoztatást ösztönző program iránt
Bodó Sándor: Intenzív a kapcsolat
Fotó: Ficsor Márton

Az államtitkár közölte: az országos átlagnál magasabb munkanélküliségi rátával rendelkező régiókban indították el a programot, amelyben a pályázó kkv-k vállalják, hogy legalább 3, legfeljebb 15 fővel növelik a foglalkoztatottak számát.

Konkrétan az észak-alföldi, az észak-magyarországi, a dél-dunántúli vagy a dél-alföldi régióban működő vagy újonnan létrehozott telephelyekről van szó.

A programra 12 milliárd forint áll rendelkezésre. A támogatás mértéke két teljes évi bérköltség 70 százaléka kisvállalkozások és 60 százalék a közepes vállalkozások esetén. A vissza nem térítendő támogatás összege minimum 8 millió, maximum 90 millió forint - mondta az államtitkár.

Hozzátette, a támogatásra június 1-ig lehet pályázni, de arra számítanak, hogy a keret néhány hét, vagy hónap alatt kimerül.
 

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom