Gazdaság

Továbbra is a panellakások a legmegfizethetőbbek

A családi házak négyzetméterárai átlagosan harmadával nőttek

Az ingatlan adásvételi tranzak­ciók számának növekedése 2019-ben megállt, és az Otthon Centrum adatai szerint az egy évvel ezelőttihez képest kis mértékben visszaesett. A forgalom zömét továbbra is a főváros és a megyei jogú városok adták.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatai és saját értékesítési statisztikája alapján az Otthon Centrum hozzávetőleg 140 ezer ingatlan adásvétellel számol a 2019-es évet összegezve. Ez éves szinten mintegy tizenöt százalékos visszaesést jelent országosan. Budapesten ennél is nagyobb csökkenést tapasztaltak. Soóki-Tóth Gábor elemzési vezető a közvetítőhálózat lapunknak küldött közleményében kitért rá, a fővárosban negyedével esett vissza tavaly az adásvételek száma. Szerinte 2020 a tavalyihoz hasonló év lesz, elsősorban a nagyobb városok környékén lévő településeken várható sok adásvétel.

Az elemzési vezető kiemelte, hogy a fővároson kívül, a településméret mellett a földrajzi elhelyezkedés is nagyban meghatározza az eladott lakások számát, ugyanis ahol fejlődik a gazdaság, kedvezőek a megélhetési feltételek, és új munkahelyek létesülnek, ott előbb vagy utóbb megjelennek a lakásvásárlók is. A vándorlási mérleg ugyancsak ezt igazolja: a tendencia a korábbinál is markánsabban mutatja, hogy az osztrák határrégiót leszámítva az ország peremvidékeinek lakosságszáma folyamatosan csökken. Ezzel szemben Budapest vonzáskörzete, valamint Győr-Moson-Sopron megye, valamint a Balaton menti települések maradtak a beköltözők kedvelt célterületei 2019-ben is. A KSH árindexe szerint a hat éve tartó töretlen szárnyalásnak vége, a lakásárak növekedése 2019 III. negyedévében megtorpant – értékelte az adatokat Soóki-Tóth Gábor, de mint mondta, a publikált előzetes adatok még nem tükrözik a teljes képet. Az elemzési vezető arról is beszélt, hogy az Otthon Centrum értékesítési adatai szerint az egy lakásnégyzetméterre vetített átlagár növekedése 2018–2019-ben a téglaépítésű társasházi lakásoknál átlagosan 21 százalék volt. A középvárosokban viszont átlagon felüli, negyven százalékot meghaladó növekedés volt tapasztalható. A panellakások maradtak jellemzően a legolcsóbbak, ezért továbbra is ez a lakástípus az, amelyet a legtöbb vásárló meg tud fizetni. A növekvő kereslet azonban a panellakások áremelkedésében is tetten érhető volt. A főváros belső kerületeiben és a budai lakótelepeken 2013 óta legalább háromszorosára nőtt az átlagos négyzetméterár, míg a megyei jogú városokban és Pest megyében kétszeresnél is magasabb volt a növekedés a válság mélypontja óta.

A családi házak négyzetméterárai átlagosan harmadával nőttek ugyanezen időszak alatt. „Budán majdnem duplázódott az átlagár, a külső pesti kerületekben is ehhez közelített a növekedés, de a régióközpontokban is másfélszeres volt az áremelkedés 2013 óta” – összegzett Soóki-Tóth Gábor, aki azt is elmondta, hogy ebben a kategóriában év közben már árcsökkenés volt tapasztalható.

Kapcsolódó írásaink