Gazdaság

A hazai turizmust is sújtja a koronavírus

Éves szinten a kínai turisták 430 ezer vendégéjszakát töltenek nálunk, a teljes forgalom mintegy hat százalékát adták az ázsiai országból érkezett látogatók

Több kínai turistacsoport lemondta útját Budapestre, de nincs nagy baj, ha a járványt sikerül megfékezni a forgalmasabb tavaszi időszakig.

A hazai turizmust is sújtja a koronavírus
Áprilisra–májusra helyreállhat a normális turistaforgalom
Fotó: MH/Bodnár Patrícia

Nagyon nehéz megmondani, milyen hatása lesz a koronavírus-járvány kitörésének a turizmusra, amit most nagyjából látni, hogy csoportos szinten mintegy húszszázalékos a visszaesés – mondta el lapunknak Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke. Éves szinten a kínai turisták 430 ezer vendégéjszakát töltenek hazánkban, a teljes vendégforgalom mintegy hat százalékát adták az ázsiai országból érkezett látogatók – emelte ki, hozzátéve: többségük csoportosan, több európai országot érintő körutazásra befizetve érkezett Budapestre. Felhívta a figyelmet, ha egy-két hónapon belül normalizálódik a dolog, akkor az nem jelenthet nagy visszaesést, hiszen ez az időszak nem a „legpörgősebb”, így nem marad ki jelentős számú vendégéjszaka. Mint mondta, probléma akkor lehet, ha a járványt nem sikerül megfékezni a népszerűbb, forgalmasabb időszak kezdetéig. Lázár Judit, a távol-keleti beutaztatással foglalkozó EETS ügyvezető igazgatója a Turizmus.com szakportálnak elmondta, hogy a kínai holdújév idején hagyományosan kiemelkedő a magyarországi kínai beutazóforgalom, ugyanakkor csak azokat a turistacsoportokat érinti a koronavírus miatt elrendelt korlátozás, amelyek vasárnapig nem indultak útnak Kínából. Jelezte, hogy a korlátozás nem érinti a tajvani és a hongkongi csoportokat, sem az egyéni utazókat, kivéve a Vuhanban indulni szándékozókat, hiszen a várost hermetikusan lezárták.

Lázár Judit is egy véleményen volt Flesch Tamással, ő is úgy véli, hogy a koronavírus rövid távon nem érinti komolyan a magyarországi beutazóturizmust, mivel a február és március hagyományosan gyengének számít a forgalom szempontjából. Ő is bízik benne, hogy április–májusra helyreállhat a normális üzletmenet. Tavaly január–november között 262 ezer kínai turista érkezett Magyarországra, és 429 ezer vendégéjszakát töltött el nálunk, mindkét 11 havi adat magasabb, mint a 2018-as teljes éves forgalom.

Tegnap a járvány epicentrumából érkezett egy turistacsoport Szerbiába, és két-három napot töltenek Belgrádban, a szerb fővárosból pedig Budapestre indulnak tovább – szemlézte a Blikk a szerb Blic.rs-t. Mint arról a bulvárlap beszámol, a 29 fős csoportból tizennyolcan Vuhanból, a koronavírus-járvány epicentrumából érkeztek, ezért Horvátországban és Bosznia-Hercegovinában is átestek egészségügyi ellenőrzésen – a koronavírusos betegség jeleit nem észlelték náluk. Mint az M1-en tegnap elhangzott, Finnország olyan berendezéseket szállít Kínába, amely a belső légkörből vonja ki a vírusokat. A berendezés ugyanis a kórházakban és a kórtermekben három nanométeres méretig a molekulák 99,9 százalékát kiszűri a belső légkörben.

Itthon van elég szájmaszk

Jellemzően magyar állampolgárok veszik a szájmaszkokat – nyilatkozta lapunknak Feller Antal, a Hungaropharma gyógyszer-nagykereskedelemi vállalat vezérigazgatója. Mint közölte, az ország egész területére szállítanak maszkokat gyógyszertáraknak. Hangsúlyozta: jelentősen megnövekedett az igény, folyamatosan veszik fel a rendeléseket a patikák. Több raktáruk is van, mindig van készleten a termékből, bár az utóbbi napokban volt olyan, hogy majdnem kifogytak. Éppen ezért rendszeresen pótolják a hiányt, a meglévő mellett újabb és újabb forrásokat kutatnak fel itthon és külföldön egyaránt, így kiegészítve a megnövekedett igényt. Azon híresztelésre reagálva, hogy kínai cégek több ezres tételben veszik a szájmaszkokat és küldik Kínába, Feller Antal elmondta: nincs tudomása ilyen tevékenységről.
(ZD)

Brit és német légi stop

Felfüggeszti kínai járatait a British Airways (BA) és a német Lufthansa a koronavírus-járvány miatt – közölte tegnap a BBC, illetve a Lufthansa-csoport. Ez a csoport névadó légitársasága mellett az Austrian Airlines, a SWISS és a Brussels Airlines menetrendjét érinti. A jegyeket visszaváltják vagy kicserélik. A napokban törölte járatait a Pacific Airways, a United Airlines és az Air Canada is, de a BA és a Lufthansa az első két vállalat, amely minden kínai járatát felfüggesztette. Kazahsztán felfüggeszt mindenfajta légi, közúti és vasúti utasközlekedést Kínával, és nem ad ki vízumot kínai állampolgároknak, megelőzendő a koronavírus terjedését az országban – jelentette be tegnap a távirati iroda. A hajózásban több társaság lemondta a közelgő utakat, mások pedig arra törekszenek, hogy az utasok megóvása mellett is folytassák a hajóutakat.
(ZD)

Kapcsolódó írásaink