Gazdaság
„Pesszimista vagyok az unióval kapcsolatban”
Az egységes védjegy használata jelenthet megoldást a cukros kínai hamisítványok kereskedelmének megfékezésére
Nagy médiaérdeklődést és rokonszenvet tapasztaltam európai szinten – mondta tegnap lapunknak Fulmer Takács Ferenc, Egyesület az Európai Méhekért elnöke a tüntetéssorozat befejezése után. Az elnök ismertette: a demonstrációk együttes célja az európai polgárok figyelmének felhívása volt a méhpopuláció veszélyére, a hamis méz piaci megjelenésének következményeire és a jelenlegi európai szabályozás fenntarthatatlanságára. Az elnök felhívta lapunk figyelmét, hogy tizenöt év alatt megduplázódott a környezetbe juttatott káros anyagok mértéke, amely befolyásolta a vadrovarok ökoszisztémáját, valamint egy brit kutatás szerint drámai mértékben, 95 százalékban csökkent a madárpopuláció Nagy-Britanniában, ami összefüggésben áll a méhek számának csökkenésével. Voltak olyan időszakok, amikor szinte teljesen eltűntek a méhek, lehetetlenné téve a beporzást. Még inkább hátráltatja a méztermelői piacot a Kínából érkező, mézként eladott cukros hamisítvány, amelyet olcsón árusítanak, kiszorítva ezzel a méhészeket, nehézkessé téve a jövedelembiztonságukat. Az Ázsiából érkező hamis méz beáramlásán kívül az a parazita is veszélyt jelent, amelyik megöli a méhcsaládokat.
Fulmer Takács Ferenc kiemelte: a tavaly november végén alakult Egyesület az Európai Méhekért szervezet tíz országot képvisel, köztük Spanyolországot, Olaszországot és Romániát, amelyek nemcsak a szervezetnek, de az európai méztermelésnek is aktív szereplői. Ugyanakkor az elnök – mint említette – pesszimista az Európai Unióval kapcsolatban, ugyanis bár tizenöt, illetve öt éve is volt demonstráció, az európai vezetés mégsem változtatott a politikáján, így továbbra sem tüntetik fel a valódi méz eredetét, és most sem vár azonnali változást. Lapunk kérdésére Fulmer Takács Ferenc azt válaszolta, a szervezet szorgalmazza a védjegy feltüntetését, amely mögött szigorú szabályozás van, így ennek alapján kiszűrhetők a hamisítványok és azok forgalmazásának lehetősége.