Gazdaság
Könnyen ráfázhatunk, ha nem a megfelelő szigetelést választjuk
Az alkalmazástechnikai szakember szerint általában azok a kivitelezési hibák a leginkább veszélyesek, amelyeknél az anyagmennyiségen szeretnének „spórolni”
Lakossági szempontból több mindenre kell figyelni szigetelőanyag választásánál, fontos hogy a célnak megfelelő homlokzati anyag mellett döntsünk, és sohasem csupán hőszigetelő anyagban gondolkodjunk – válaszolta lapunk megkeresésére Kékesy Péter, a Baumit Kft. alkalmazástechnikai vezetője. A szigetelés ugyanis nemcsak a hőszigetelő polisztirol lapokból áll, amit általában az emberek szigetelésnek hívnak, hanem ezen kívül a lapot rögzítő ragasztóanyagból és dübelekből (fali rögzítőelem), az egész réteget védő és „befedő” hálóból, valamint az alapozóból és a színes vagy fehér vakolatból tevődik össze. A szakember rámutatott, emiatt célszerű egy gyártó rendszerét megvásárolni, mert akkor biztosak lehetünk abban, hogy a célnak megfelelő, ellenőrzött minőségű anyagokat kapunk, amelyekre a gyártó rendszergaranciát is ad. Legalább ilyen fontos a megfelelő szakértelemmel – és ellenőrizhető referenciákkal rendelkező – kivitelező kiválasztása, hiszen a hibás kivitelezéssel nemcsak esztétikai jellegű problémák adódhatnak, hanem a hőszigetelés megfelelő működése és hatékonysága is veszélybe kerülhet – tette hozzá.
Kékesy Péter lapunknak beszélt az általános vásárlói trendekről, amelyekkel kapcsolatban elmondta, hogy kétféle tendencia figyelhető meg. Az elsőnél a lehető legolcsóbb megoldást keresik, ilyen esetekben nem egy ellenőrzött „rendszer”, hanem különféle elemekből összeválogatott megoldás lesz az eredmény, ahol sem a hatékony együttdolgozás, sem a garancia nem biztosított. A másik tendencia a magát az interneten alaposan kiképző, hozzáértő tulajdonost jelenti, aki minden részletre odafigyel. Itt jellemző a teljes körű hőszigetelő-rendszer iránti igény és a minél rövidebb megtérülési idő, a garancia, valamint a megfelelő lakóklíma kialakítása.
Kékesy felhívta a figyelmet arra, hogy minél rosszabb egy épület hőtechnikailag – magyarán télen nagyon hamar kihűl, nyáron hirtelen melegszik fel – annál hamarabb megtérül a homlokzati szigetelés. Egy húsz-harminc évvel ezelőtt épült ház homlokzatának hőszigetelése általában öt-tíz év alatt megtérül, és már önmagában is legalább egyharmadával csökkentheti a fűtési és hűtési költségeket.
Gyártói oldalról az látható, hogy a minőségi rendszerek megfelelő kivitelezéssel, akár több évtizeden keresztül teljesen jól működnek – fűzte hozzá. Az épületek hőszigetelése a hetvenes évek végén kezdődött el, tehát csak ezekből tudunk kiindulni, de elmondhatjuk, hogy sokukon a hőszigetelés még ma is jó állapotban van. Fontos, hogy a homlokzat is igényli a karbantartást, de a már nem megfelelő minőség esetén a felújítás is szóba jöhet.
Kékesy tapasztalata szerint a megfelelő hőtároló tömeggel rendelkező masszív falszerkezetekből és homlokzati hőszigetelésből készített kétrétegű falak nem csak energetikailag, hanem számos egyéb, az egészségre befolyással bíró paraméter tekintetében is optimális megoldásnak bizonyulnak. A kivitelezési hibákról a szakember úgy nyilatkozott: azon túl, hogy gyakoriak, általában azok a legveszélyesebbek, amelyeknél a szükséges anyagmennyiségen szeretnének „spórolni”. Ezek elsősorban a lemezek ragasztásos és mechanikai rögzítésénél okozhatnak komoly problémákat. Ha a hőszigetelést védő erősítő réteget nem megfelelően építik be, akkor a rendszer sokkal hamarabb tönkremegy, és tűzvédelmi szempontból is aggályos.
További problémát jelent, amikor nem megfelelő időjárási körülmények közt szeretne dolgozni a kivitelező, ilyenkor általában a homlokzati vakolat „látja ennek a kárát”. Ezeknek elkerüléséről elmondta, nem kell más tenni, mint a kivitelezésre vonatkozó előírásokat kell ismerni és azokat maradéktalanul betartani, illetve betartatni. Ehhez pedig a gyártók minden segítséget készséggel megadnak.