Gazdaság

Ismét elindul a Vidékfejlesztési Program

Minisztériumi intézkedés

Újranyitja az Agrárminisztérium a Vidékfejlesztési Program ágazati telepek korszerűsítését célzó pályázati felhívásokat a madárinfluenzával és az afrikai sertéspestissel leginkább veszélyeztetett állattartók számára 2020. március végéig – közölte tegnap Nagy István tárcavezető hivatalos Facebook-oldalán, videóüzenetben.

A pályázatokra alapvetően a korábbi feltételek szerint lehet jelentkezni. Az újraindított felhívásokban célzottan jelenik majd meg a telepi járványügyi fejlesztések támogatása, például fertőtlenítő berendezések, kerítések vagy éppen hullaégetők létesítésére. „A támogatás pontos feltételeit a következő hetekben véglegesítjük a szakma szereplőinek véleményét is felhasználva” – tette hozzá a miniszter.