Gazdaság

Jean Todt meghívására Palkovics közlekedésbiztonsági előadást tart a FIA ülésén

A magyarországi közlekedésbiztonsági tapasztalatok megosztására és a halálos balesetek csökkentésére tett kezdeményezések bemutatására kérte fel Palkovics László innovációs és technológiai minisztert az ENSZ közlekedésbiztonsági tanácsában Jean Todt, aki a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnökeként az ENSZ által létrehozott közlekedésbiztonsági programért is felel.

Jean Todt meghívására Palkovics közlekedésbiztonsági előadást tart a FIA ülésén
Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség, a FIA elnöke (b) és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter
Fotó: MTI/Varga György

A miniszter Párizsban találkozott hétfőn a francia sportvezetővel.

A munkaebéd után Palkovics László az MTI-nek elmondta: a közlekedésbiztonságnak és a közlekedés fenntarthatóságának kérdésében is sikerült bizalmat kialakítania Jean Todttal, akivel régóta bizalmi viszonyt ápol, hiszen „Magyarország régóta szervez Forma-1-es versenyeket”.

A miniszter jelezte, hogy a kormányzat a közlekedésbiztonsági kérdéseket hozzá kívánja kapcsolni az autóversenyzés világához.

„Sajátos kombináció, hiszen a Forma-1 arról szól, hogy minél gyorsabban menjünk, a közlekedésbiztonság pedig arról, hogy ne legyenek halálos balesetek. De ez a kettő nem ellentétes egymással” - hangsúlyozta.

Véleménye szerint a figyelemfelkeltés a biztonságos autóversenyzéssel „átvihető a mindennapokba” a Forma-1-es „ikonok” segítségével.

Emlékeztetett arra, hogy az ENSZ-programhoz Magyarország júliusban csatlakozott, és azt vállalta, hogy olyan programokat dolgoz ki, amelyekkel elérhetővé válhat az, hogy 2050-re egyáltalán ne történjenek halálos kimenetelű balesetek.

A találkozó másik témája a fenntartható közlekedés érdekében a környezetet nem terhelő és a baleseteket elkerülő autonóm járművek bevezetése volt.

Jean Todt meghívására Palkovics László február 19-én mutatja be a magyar tapasztalatokat a FIA Magas Szintű Panel ülésén és a 3. Globális Közlekedésbiztonsági Konferencián Stockholmban. Augusztusban pedig Budapesten, a Forma-1-es Magyar Nagydíj előtt a fenntartható közlekedési rendszerek és a közlekedésbiztonság kérdésében az innovációs és technológiai tárca Jean Todt részvételével szervez majd szakmai találkozókat.

Kapcsolódó írásaink

Az eurozóna teljes átalakítását sürgeti Matolcsy György

ĀHúsz évvel az euró bevezetése után néhány alapvető feltétel még mindig nem teljesült, új párbeszédre van szükség arról, hogyan reformálják meg a valutaövezetet - mutatott rá a jegybankelnök a Lámfalussy-konferencián elmondott beszédében