Gazdaság
Népszerű elővárosi vonalak
Célunk, hogy négy-öt éves távlatban Budapest és a megyeszékhelyek között új építésű InterCity-kocsik közlekedjenek – mondta a MÁV elnök-vezérigazgatója

Emelkedett tavaly a MÁV-Start forgalma a belföldi és a nemzetközi járatokon egyaránt. Belföldön csaknem 138 millióan utaztak, a vonalak többségén nőtt a forgalom az előző évhez képest, a nemzetközi járatokat hozzávetőleg 3,1 millió ember vette igénybe, ami hatszázalékos javulás – közölte tegnap Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója. Legnagyobb arányban a Budapest–Esztergom vasútvonalon nőtt a forgalom, nem sokkal marad el a Budapest–Kunszentmiklós–Tass és a Budapest–Tatabánya vonalszakasz növekedése sem ettől, a 21 és 16 százalékos eredménnyel. A menetrendi és szolgáltatási fejlesztéseknek köszönhetően – több InterCity (IC)-kocsi, a déli parton étkezőkocsi – tavaly nyáron 120 ezer utassal, hét és fél százalékkal emelkedett a balatoni vasútvonalak forgalma. Nemzetközi viszonylatban Erdély felé 14 százalékkal növekedett a forgalom, a kárpátaljai irányba pedig 63 százalékkal. Mint azt Homolya Róbert közölte, a Budapest és Bécs között közlekedő nemzetközi járatok szolgáltatási színvonalának javítására jelentős hangsúlyt helyeztek, az EuroCity-vonatokban már többségében megújult külső és belső megjelenésű kocsik közlekednek. Homolya Róbert elmondta, hogy a jelenlegi huszonkettő mellett hetven új IC-kocsit épít a MÁV, és az a cél, hogy négy-öt éves távlatban Budapest és a megyeszékhelyek között ilyenek közlekedjenek.
Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettese elmondta, hogy a kormány és a tárca stratégiai célja a vasúti szolgáltatási színvonal javítása. Ismertette, 2010 óta Magyarországon az elmúlt évtizedben több mint 1300 milliárd forintból valósultak meg uniós társfinanszírozású vasúti projektek. A tervek szerint a kormány a 2016 és 2024 közötti időszakban összesen mintegy 1800 milliárd forintot fordít beruházásokra.
Lebontják a ferihegyi bádogvárost
Új utasmóló épült a diszkont légitársaságok utasai számára a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
A korábbi heves viták ellenére a repülőtér vezetése és a kormány közötti egyeztetés eredményeként Budapest és az utasok számára is fontos beruházás valósult meg az új utasmóló megépítésével – közölte tegnap Gulyás Gergely a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren megépített új utascsarnok első épületegyüttesének átadásán. Az épület másik része júniusra készül el. Az utasmólót a diszkont légi társaságok utasai vehetik igénybe, a 8,3 milliárd forint értékű beruházás révén 11 500 négyzetméteren létesül – a tegnap átadott 5500 – modern és légkondicionált csarnok. Ezzel együtt az eddigi méltatlan körülményeket lehetővé tevő úgynevezett „bádogvárost” a repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) lebontja. Gulyás Gergely szerint ez amiatt is fontos, mert az idei 16,2 millió után idén elérheti a 18 millió utast a repülőtéri forgalom. Fürjes Balázs Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár elmondta, az utasok nyolc kapun közelíthetik meg a közelben levő repülőgépeket, és hat kapun az autóbuszokat. Az épületben várótermeket és korszerű vendéglátóhelyeket vehetnek igénybe az utasok. Rámutatott, hogy ha a Gyurcsány-kormány nem privatizálta volna a repülőteret, az állam többet költhetne beruházásokra. Azt is elmondta, a BA új menedzsmentje sokkal nyitottabb az együttműködésre a kormánnyal, ez is kellett ahhoz, hogy megállapodjanak a fejlesztésekről. Gerhard Schroeder a BA elnöke azt emelte ki, hogy öt év alatt húsz százalékkal növekedett az utasforgalom a repülőtéren. A légikikötő Magyarország és a régió egyik legnagyobb foglalkoztatója, közvetlenül 1400, a beszállítókon keresztül ötvenezer embernek ad munkát.
(PGI)