Gazdaság
Rekordév várható a vasútnál
Az idei legfontosabb beruházások Budapest elővárosaiban lesznek, megkezdődik a déli összekötő híd felújítása

Mint azt hírül adták, Magyarországon 2010 óta több mint 1300 milliárd forintból valósultak meg európai uniós társfinanszírozással vasúti projektek, és a kormány a 2016 és 2024 közötti időszakban összesen mintegy ötezermilliárd forintot fordít a már befejezett, kivitelezés alatt álló vagy előkészületben lévő vasúti és közúti beruházásokra.
Az idén célba érő legfontosabb beruházások Budapest elővárosait érintik: elkészül a Rákos–Hatvan és Kelenföld–Százhalombatta–Pusztaszabolcs vonalszakasz korszerűsítése is. A Püspökladány–Debrecen és a Szombathely–Kőszeg vonal lezáruló fejlesztése szintén emeli az utasok kiszolgálásának színvonalát. Befejeződik a gyors és kényelmes átszállási lehetőséget biztosító kaposvári intermodális csomópont kivitelezése. Nyáron megkezdődnek a hazai vasúthálózat egyik legfontosabb eleme, a fővárosi déli összekötő vasúti híd felújításának és bővítésének a munkálatai – közölte a szaktárca. Idén a legforgalmasabb ceglédi és váci vonalon állnak forgalomba az első emeletes motorvonatok, és 2022 végéig összesen negyven, hatszáz ülőhelyes elővárosi villamos motorvonatot szállít a Stadler a MÁV-Start részére. A tárca alapvető törekvése, hogy a közösségi közlekedés versenyképes formában, az igényekhez igazodva álljon az utasok rendelkezésére.