Gazdaság
Egyre több magánszemély vesz új autót
A pótkocsik piacán az építőipar erősödésével növekedett a billencsek aránya, a korábbi tízről húsz százalékra, és enyhe növekedés figyelhető meg az autóbuszok esetében

Idén nem várható jelentős változás az újautó-piacon tavalyhoz képest, ebben az évben 155 ezer személyautó kerülhet forgalomba, és az előzetes becslések szerint 26 ezer kishaszonjármű – közölte tegnap Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének ügyvezető elnöke. Tavaly a személygépjárművek növekedése 16 százalékos volt 2018-hoz képest, a kishaszonjárműveké 15 százalékos, a használtautó-értékesítés növekedése viszont megállt. A tisztán elektromos autók piaca idén negyven százalékkal is növekedhet, ami mintegy 2500 jármű értékesítését jelentené, plug in hibridből 1500 találhat gazdára, ami 25 százalékos emelkedés.
Erdélyi Péter elmondta, tavaly a magánvevők aránya már meghaladta az ötven százalékot az újautó-piacon. Ezzel együtt a kisautó-értékesítés aránya várhatóan tovább csökken, körülbelül 13-14 százalékra, miközben a városi terepjárók részaránya – az európai trenddel összhangban – növekszik, és a nagycsaládos kedvezményeknek köszönhetően fellendülőben a hétszemélyes autók piaca is. A járműállomány viszont az Európai Unióban levő 11 éves átlagkorhoz képest nálunk 14 év, a személyautók 54 százaléka 12 évnél idősebb, és csak 11 százalékuk fiatalabb hatévesnél.
Tavaly 5274 darab 3,5 tonna feletti nehézgépjárművet értékesítettek márkakereskedők, ami visszaesés a 2018-as 6241-es adathoz képest, ugyanakkor az eladások kilencven százalékát a 16 tonna feletti teherautók képezték. Az autóbuszok esetében 709-re emelkedett a 2019-es értékesítés a 667-es, egy évvel ezelőtti eladáshoz képest, motorkerékpárból pedig 4078 kelt el tavaly a 2018-as 3022-vel szemben. A pótkocsik piacán viszont az építőipar fellendülésével növekedett a billencsek aránya, a korábbi tízről húsz százalékra.
A globális autópiacon tavaly százmillió gépjármű készült, ebből húszmillió Európában, ahol a beszállítókkal együtt 14 millióan dolgoznak ebben a szektorban. Magyarországon félmillió új autót gyártottak, az európai export hatmillió, az import pedig négymillió autót tett ki. Az autóipar az EU-ban a legnagyobb adófizetők és innovátorok közé tartozik, tavaly például kilencezer szabadalmat hagytak jóvá a hatóságok. Erdélyi Péter szerint az autógyártók a leginkább sikeresek a károsanyag-kibocsátás csökkentésében. A szállítás a globális szén-dioxid-kibocsátás 14 százalékát teszi ki, ezen belül pedig a személygépjárművek hat százalékot.