Gazdaság

Biztonságban a magyar föld

Erősen rácáfolt Nagy István agrárminiszter a jobbikos Magyar Zoltán „oligarchákkal” kapcsolatos vádaskodására

A kormány földtulajdon-programjában szerepet vállalt a helyi termelők birtokszerzésében, illetve megvédte a gazdákat a nemzet földjével üzérkedőktől. A csomag több tízezer magyar mezőgazdász birtokainak nagymértékű fejlődését és pozícióinak megtartását garantálja.

Biztonságban a magyar föld
„A program kapcsán egyetlenegy pert sem vesztett el az állam”
Fotó: MH/Bodnár Patrícia

A regisztrált magyar földművesek harminc százaléka, csaknem harmincezer személy szerzett földtulajdont a „Földet a gazdáknak” elnevezésű program keretében – válaszolta a napokban levél formájában Nagy István agrárminiszter Magyar Zoltán jobbikos képviselő „A narancsbárók támogatása előrébb való, mint a magyar gazda?” című írásbeli kérdésére. A tárcavezető csattanós válaszában megerősíti, az árveréseken átlagosan két darab ingatlant vásároltak, továbbá az árveréseken résztvevők hatvan százaléka ötven hektár alatt, ötven százalékuk pedig húsz hektár alatt vásárolt. A földforgalmi szabályozás keretei között lebonyolított program a kormány által következetesen képviselt földbirtok-politikai célokat szolgálta, azaz segítette a helyi gazdákat a föld használatához és tulajdonba kerüléséhez, elérte a bel- és külföldi spekulánsok kiszűrését, valamint a föld nemzeti hatáskörben tartását.

Nagy István felhívta a figyelmet, hogy az Agrárminisztérium is kiemelten fontosnak tartja az állam stratégiai földvagyonának megőrzését és gyarapítását. Jelenleg több, mint 1,6 millió hektár föld van az állam tulajdonában, így a program földértékesítései ezt a földvagyont nem veszélyeztették. A haszonbérleti pályázatok a kormány elkötelezettségét igazolják a földműves gazdák földhasználati lehetősé­geinek bővítése iránt. A pályázatokban egységesen megállapított haszonbérleti díjak az állam részéről a versenysemlegesség biztosítását, egyúttal a kis- és középbirtokok mezőgazdasági pozícióinak megerősítését szolgálják. Korábban még soha nem volt olyan állami földügyi intézkedéscsomag, mint a program, amely több tízezer magyar földműves, kis- és középbirtok fejlődését, agrárgazdasági pozícióinak megerősítését ilyen mértékben erősítette volna. Kiemelte, a program kapcsán egyetlen olyan per sincs, amelyet elvesztett volna a Magyar Állam, így Magyar Zoltán – az adófizetőkre háruló terhekről tett – állítása minden valóságalapot nélkülöz. A 2010 előtt, pályázat kiírása nélkül, hátsó irodák mélyén eldöntött és többször ötven évre megkötött használati szerződések valóban terhes örökség azonban az írásban rögzített haszonbérleti díj egyoldalúan nem módosítható – tette hozzá a tárcavezető.

Kapcsolódó írásaink