Gazdaság
Korszerűsödő elővárosi vonalak
A Rákos és Hatvan közötti szakaszon valamennyi műtárgy megújul, és mind a tizenhárom állomás és megállóhely átépül

Az eredeti ütemtervnek megfelelően jövőre is folytatódnak a vasútépítési munkák a Rákos–Hatvan vonalon, viszont a Pécel és Aszód közötti pálya decemberi átadása óta már nem lesz átszállásos, illetve autóbuszpótlós közlekedés. Az 52 kilométeres vasútvonal felújítása jövő év végére készül el. A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában megvalósuló átépítést követően megszűnnek a sebességkorlátozások, a vonatközlekedés sokkal megbízhatóbbá válik, a sebesség Rákos és Aszód között óránként 100-120 kilométeres, Aszód és Hatvan között – az ETCS biztosítóberendezés kiépítése után – 160 kilométeres lesz. Így mintegy tíz perccel rövidül a vonatok menetideje a Budapest–Hatvan vasútvonalon az eredetihez képest. A beruházás hazai és európai uniós pénzek igénybevételével valósul meg, és összességében 150 milliárd forintba kerül.
Mint azt a NIF és a MÁV Zrt. közölte, a szakaszon minden meglévő közúti és gyalogos átkelőhely megújul, öt meglévő szintbeli közúti átjáró helyett új felüljáró épül, és öt új fénysorompóval biztosított szintbeli gyalogos átjáró is létesül. A vasútvonalon a települések lakott területeinek mentén minden szükséges helyen – összesen megközelítőleg 28 kilométer hosszan – zajvédő fal épül. Valamennyi műtárgy megújul a vonalon, és mind a tizenhárom állomás és megállóhely átépül. Tervezetten 2020 végére minden érintett állomáson korszerű és akadálymentes állomási környezet, térvilágítás, szélesebb magasperonok, utastájékoztató berendezések, új perontetők és esőbeállók épülnek. Összesen hat állomásépületet újítanak fel: Pécel, Isaszeg, Gödöllő, Máriabesnyő, Bag és Aszód állomáson. Új gyalogos aluljárók és liftek épülnek Pécelen, Isaszegen, Gödöllőn, Aszódon és Turán, Bagon pedig új gyalogos felüljáró létesül. Jövőre új vasúti megállóhely is épül Budapest XVII. kerületében Akadémia újtelep néven. Az állomásépületek, illetve a kapcsolódó P+R parkolók kialakítása, felújítása szintén folyamatban van. A P+R létesítmények december 8-tól a Budapest XVII. kerületi megállókban, Gödöllőn (ideiglenes helyszínen), Máriabesnyőn és Turán vehetők igénybe.
A másik jelentős és ehhez hasonló beruházás a Kelenföld és Pusztaszabolcs közötti, 53 kilométer hosszú vonal felújítása. Ennek a szakasznak az átépítése 170 milliárd forintba kerül. A tervezett befejezés 2020 decembere. Ennek a vonalnak a különlegessége, hogy Százhalombatta és Ercsi elágazás között mintegy 12 kilométeren új nyomvonalú pálya épül. Ez a beruházás is mindenre kiterjed, a pályától, az állomásokig és a biztosítóberendezésekig bezárólag. A Kelenföld és Százhalombatta közötti szakaszon valamennyi állomás átépül, Százhalombattától viszont csak Iváncsa és Pusztaszabolcs. A menetidő viszont lényegesen csökken, mintegy 15 perccel. Ezt úgy lehet elérni, hogy Kelenföld és Százhalombatta között óránként 120-ra, onnan viszont 160-ra emelkedik az engedélyezett sebesség. Emellett bizonyos állomásokon nagy sugarú kitérők is épülnek, így oldalirányba történő haladáskor sem kell lelassítaniuk a vonatoknak.