Gazdaság

Továbbra is elérhető a meghatározott hiánycél

Az egyedi és normatív támogatásokra fordított kiadások 376,3 milliárd forintot tettek kiaz első tizenegy hónapban, 4,1 százalékkal haladva meg az egy évvel korábbi szintet

Novemberben az államháztartás (önkormányzatok nélkül számolt) központi alrendszerének hiá­nya 190,9 milliárd forint volt, az év első tizenegy hónapjában ez 766,3 milliárd forintot tett ki, a 998,4 milliárd forintos éves előirányzat 76,7 százalékát. Ennek tükrében az év egészére az uniós módszertan szerint meghatározott 1,8 százalékos GDP-arányos hiánycél továbbra is elérhető.

Továbbra is elérhető a meghatározott hiánycél
Jelentős mértékben nőttek a lakásépítési támogatások is
Fotó: MH/Katona László

Tavaly ilyenkor a 1842,4 mil­liárd forint összegű hiány 26,9 százalékkal lépte túl a tervezett összeget – közölte a tegnap kiadott részletes jelentésében a Pénzügyminisztérium. Ez év november végéig a központi költségvetés hiánya 659,5 mil­liárd forintot tett ki, az elkülönített állami pénzalapok 78,5 milliárd forintos többletet értek el, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 185,3 milliárd forintos deficittel zártak.

Az államháztartás központi alrendszeréhez november végéig 19 135,1 milliárd forint összegű bevétel folyt be, 1933,3 milliárd forinttal, 11,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. November végéig általános forgalmi adóból az éves előirányzat 95,8 százaléka, jövedéki adóból 94,6 százaléka, míg személyi jövedelemadóból 92,6 százaléka, szociális hozzájárulási adóból és a nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkaerőpiaci járulékokból 89,3 százaléka teljesült. Ezen kívül az év első tizenegy hónapjában összesen 1156,0 milliárd forint uniós bevételt könyvelhetett el a költségvetés, az uniós fejlesztésekhez köthető kiadások pedig megközelítették az 1341,3 milliárd forintot.

Az év első tizenegy hónapjában a büdzsé bevételei közül általános forgalmi adóból 4108,1 milliárd forint érkezett be a központi költségvetésbe, ami az egy évvel korábbi bevételt 557,4 milliárd forinttal haladta meg. A személyi jövedelemadó államháztartási szintű bevétele az év első tizenegy hónapjában 2185,7 milliárd forint volt, amely 210,6 milliárd forinttal több az egy évvel korábbi összegnél. A bázisidőszaktól való eltérés oka, hogy a magasabb bérkiáramlás miatt megemelkedtek a befizetések.

A jövedéki adóból származó bevétel az év első tizenegy hónapjában 1079,3 milliárd forintot tett ki, ami 64,2 milliárd forinttal nőtt az egy évvel korábbihoz hasonlítva. A pénzügyi tranzakciós illetékből származó bevétel november végéig 222,9 milliárd forintot tett ki, ami az egy évvel korábbi bevételnél 9,3 milliárd forinttal magasabb. A növekedés hátterében a pénzforgalmi szolgáltatók és a kincstár egyaránt magasabb befizetése áll.

A kiadások 19 901,4 milliárd forintot értek el, 857,2 milliárd forinttal, 4,5 százalékkal haladták meg az elmúlt év azonos időszakját. Emelkedtek a költségvetési szervek kiadásai, az egyéb szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok kiadásai, az Európai Unió költségvetéséhez történő hozzájárulás, az állami vagyonnal kapcsolatos kiadások. A kiadások közül a családi támogatásokra november végéig összesen 367,5 milliárd forintot fordítottak, ez a tavaly első tizenegy havi kiadástól csupán 2,8 milliárd forinttal maradt el.

A csökkenést döntően a gyermekgondozást segítő ellátásra kifizetett összegeknek az előző év azonos időszakjához viszonyított mérséklődése magyarázza. A lakásépítési támogatásokra fordított kiadások november végéig 183,1 milliárd forintot tettek ki, ami 9,9 milliárd forinttal több a múlt év azonos időszakához viszonyítva. Az eltérés elsősorban a lakástakarék-pénztári megtakarítások után fizetett állami támogatások összegének emelkedésére vezethető vissza. Az állami vagyonnal kapcsolatos kiadások január–november végi összege 400,1 milliárd forint volt, amit alapve­tően a társasági vagyonra fordított kifizetések határoztak meg.

Az egyedi és normatív támogatásokra fordított kiadások az év első tizenegy hónapjában 376,3 milliárd forintot tettek ki, 4,1 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakját. Az eltérés alapvetően a vasúti és az autóbuszos személyszállítási, valamint a vasúti pályahálózat működtetési költségtérítések magasabb összegű kifizetéseire vezethető vissza.

Kapcsolódó írásaink