Gazdaság

A jegybanki célon stabilizálódik az infláció

A beruházási ráta itthon világviszonylatban is kiemelkedően magas, idén 29,1 százalékot ér el, e tekintetben az Európai Unióban csak Írország előzi meg – mondta Balatoni András

A fogyasztóiár-index 2020 januárjáig főként az üzemanyagárak bázishatásainak és az élelmiszerárak növekedésének következtében emelkedik, majd fokozatos mérséklődést követően az előrejelzési horizont második felében a háromszázalékos inflációs célon stabilizálódik.

A jegybanki célon  stabilizálódik az infláció
A lakossági megtakarítási ráta tartósan magasan alakul
Fotó: MH/Papajcsik Péter

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tegnap megjelent legfrissebb Inflációs jelentéséből kiderül, hogy az adószűrt maginfláció 2020 első negyedévéig a jelenlegi 3,6 százalékos szint közelében alakul, majd csökken, bár az MNB prognózisa szerint a jövő év átlagában 3,6 százalékos lesz, majd 2021-re csökken 3,1 százalékra. Az infláció várható alakulását meghatározó tényezőkben továbbra is kettősség figyelhető meg. Az élénk belső kereslet emeli, míg a tartósan visszafogott külső konjunktúra fékezi az áremelkedés ütemét. Az elmúlt negyedévben az euró­zónában a recessziós félelmek enyhültek, így a magyarországi inflációs kilátásokat övező kockázatok újra kiegyensúlyozottá váltak. A GDP a korábbi előrejelzésnél enyhén magasabb ütemben emelkedik a következő években. Az eurózónához történő felzárkózás továbbra is a legalább kétszázalékos növekedési többlet fennmaradása mellett folytatódik.

A jelentésben az idei GDP-növekedési várakozását 4,5 százalékról 4,9 százalékra, a jövő évit 3,3 százalékról 3,7 százalékra emelte az MNB, 2021-ben és 2022-ben egyformán 3,5 százalékos növekedést vár. A versenyszférában folytatódik a dinamikus bérnövekedés, ami az idén várható 11,3 százalék után 2020-ban is kétszámjegyű maradhat. A fogyasztás bővülésének üteme az idén várható 4,9 százalékról jövőre 4,2 százalékra, a következő években 3,0-3,1 százalékra mérséklődik. A lakossági megtakarítási ráta tartósan magasan alakul, amit az új lakossági állampapír-konstrukció is támogat. A következő években folytatódik a magyar gazdaság felzárkózása az európai gazdaságokhoz – mondta a jelentést bemutató sajtótájékoztatón Balatoni András, a jegybank igazgatója. Felhívta a figyelmet, hogy a magyar gazdaság hosszú távú bővülését segíti, hogy a hazai gazdaságban a beruházási ráta világviszonylatban is kiemelkedően magas, idén 29,1 százalékot ér el, e tekintetben az Európai Unióban csak Írország előzi meg.

Kapcsolódó írásaink

Visszafogottság az eurózónában

ĀNegyedévről negyedévre változhatnak a növekedési kilátások a régióban, a jegybank célja, hogy továbbra is beruházásalapú maradjon a hazai gazdasági bővülés