Gazdaság
Méltányos adózást szeretnénk
„Tarthatatlan, hogy alig fizetnek az olyan cégek, mint a Facebook”
Győri Enikő fideszes EP-képviselő időszerűnek nevezte, hogy a digitális vállalatok is kivegyék részüket a közteherviselésből. Figyelmeztetett azonban, hogy ez semmiképp sem történhet az Európai Unió (EU) versenyképességének romlásával. Tarthatatlan, hogy alig fizessenek adót az olyan cégek, mint a Google, a Facebook vagy az Amazon, miközben óriási bevételre tesznek szert – mutatott rá Győri Enikő plenáris felszólalásában. Hozzátette: helyes úton járunk, amikor a megadóztatásukra nemzetközi megoldást keresünk, méghozzá az uniónál tágabb keretben.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) ehhez kiváló platform. A néppárti képviselő egyetért az OECD által előterjesztett kétpilléres javaslatból az elsővel, amely a jelenleginél több adóztatási jogot biztosítana a vállalatok ügyfeleinek tartózkodási helyéül szolgáló államnak. Ugyanakkor komoly aggályokra hívja fel a figyelmet a második javaslattal kapcsolatban, amely bevezetné a minimumadót. A témában nem készült hatástanulmány, így nincs garancia arra, hogy egy ilyen intézkedéssel esetleg nem rontanánk saját versenyképességünket, és ne hízlalnánk az adóparadicsomokat. A határozat szövegébe továbbá olyan elemek kerültek be, amelyek az uniós adópolitika területén a többségi szavazás, továbbá az adószabályok magasabb harmonizációjának irányába mutatnak. Ez csökkentené az unión belüli tisztességes verseny lehetőségét, és következményeként a vállalatok az EU-n kívülre tennék át a székhelyüket.
A versenyképesség veszélyeztetése ellentétes az unió, így Magyarország érdekével, ezért a magyar néppárti delegáció nem támogatta az állásfoglalási indítványt – hívta fel a figyelmet a képviselő.