Gazdaság

Egyre többet fizetünk bankkártyával

A hazai pénzforgalmi szolgáltatók által vezetett fizetési számlák száma a harmadik negyedévben is közel 10,6 millió volt

Az idei harmadik negyedévében tovább nőtt a fizetési kártyák, valamint ezen belül az érintéses fizetést lehetővé kártyák száma.

Egyre többet fizetünk bankkártyával
A hazai kibocsátású kártyákkal belföldön csaknem 1 699 milliárd forint értékben mintegy 236 millió vásárlási tranzakció történt
Fotó: MH

Az elek­t­ronikus fizetési forgalom bővülése továbbra is elsősorban a fizetési kártyás vásárlások számának és értékének dinamikus növekedéséből származik. A hazai kibocsátású kártyákkal belföldön lebonyolított vásárlási forgalom darabszámban 19, értékben pedig 22 százalékos emelkedést mutatott 2018 harmadik negyedévéhez képest.

A hazai pénzforgalmi szolgáltatók által vezetett fizetési számlák száma 2019 harmadik negyedévében is közel 10,6 millió volt, ami nem mutat szignifikáns változást a megelőző negyedévhez képest – derült ki a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb tanulmányából. A számlák összetételében sem történt jelentős változás, azonban az elsődlegesen fizetési célra használt fogyasztói számlák száma csekély mértékben emelke­dett, 2019 harmadik negyedévé­ben már meghaladta a 6,7 milliót. A hazai kibocsátású fizetési kártyák száma 81 ezer darabbal bővült a második negyedévhez képest, így számuk az időszak végén már 9,4 millió felett alakult. Ezen belül továbbra is a betéti kártyák a meghatározóak, arányuk 2019 harmadik negyedévében 86 százalék felett volt. Mindezek mellett az érintőkártyák száma is tovább emelkedett, a közel 226 ezres növekmény következtében számuk meghaladta a 7,8 milliót, arányuk pedig az összes fizetési kártyán belül a 83 százalékot.

A harmadik negyedévben is folytatódott a hazai fizetésikártyás vásárlási forgalom dinamikus bővülése. A hazai kibocsátású kártyákkal belföldön közel 1 699 milliárd forint összértékben lebonyolított mintegy 236 millió vásárlási tranzakció darabszámban megközelítőleg 19, értékben pedig 22 százalékos emelkedést jelentett 2018 harmadik negyedévéhez képest. Ezen belül egyre hangsúlyosabb az online vásárlások szerepe. Míg a fizikai kereskedőknél egyaránt 17 százalékos növekedés volt megfigyelhető a lebonyolított tranzakciók száma, illetve értéke vonatkozásában, addig az internetes vásárlások esetében ez rendre közel 35, illetve 51 százalékot mutat. Ennek eredményeként az online vásárlási tranzakciók száma az összes vásárlási tranzakción belül már meghaladta a kilenc, értéke pedig a 16 százalékot.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom