Gazdaság

Gyorsul a vasúti közlekedés

Csökkennek a menetidők, InterRégió vonattal lehet eljutni Győrből a Balatonra, Budapest elővárosában is több vonatot üzemeltet a MÁV-Start az új menetrendben

Az új menetrendben az elővárosi, a távolsági és a regionális forgalomban is javulnak néhány viszonylatban a közlekedés feltételei.

Gyorsul a vasúti közlekedés
Idén szeptember végéig 105 millió utast szállított a vasúttársaság, 2015-től négy év alatt 138,2-ről 141,8 millióra nőtt az utasszám
Fotó: MH

A MÁV-Start tegnaptól hatályos új 2019–2020-as menetrendje kedvező változásokat hoz az utasok számára, bővíti a választható vonatok számát és minőségét, javítja a szolgáltatási színvonalat – közölte tegnap Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára. Mint elmondta, idén szeptember végéig 105 millió utast szállított a vasúttársaság, és 2015-től négy év alatt 138,2-ről 141,8 millióra nőtt az utasszám. Ezen belül idén tavalyhoz képest a Budapest-Esztergom vonalon 710 ezerrel, Budapest és Tatabánya között 640 ezerrel, a Budapest–Kunszentmiklós–Tass szakaszon 320 ezerrel választották többen a vasúti utazást. Az államtitkár hangsúlyozta azt is, hogy az új menetrendben Budapest és Sátoraljaújhely között 35 perccel, Budapest és Zalaegerszeg között 34 perccel, Győr és a Balaton között harminc perccel, Budapest és Szeged között 18 perccel, valamint Budapest és Pécs között a kevesebb megállás, és az új menetvonalak révén 8-13 perccel rövidül az utazási idő.

A legfontosabb változások között megemlítette, hogy Zalaegerszegre és Szombathelyre – Veszprémen keresztül – két óránként járnak InterCity (IC) vonatok, a Budapest és Szeged közötti vonalon pedig megállás nélkül közlekednek a reggeli és a délutáni vonatok. Megvalósul Győr és térségének közvetlen balatoni kapcsolata, Győr és Balatonszentgyörgy között napi hét pár InterRégió vonat közlekedik, Sümegről pedig csatlakozó buszokat indít a vasúttársaság. Budapest és Piliscsaba között munkanapokon átlagosan 15 percenként közlekednek vonatok, a váci zónázókat pedig kiterjesztették a reggeli és az esti időszakra. Szamos néven egy új vonatpár teremt közvetlen vasúti összeköttetést Szatmárnémeti és Budapest, Bécs között. Korszerűsödik a járműpark is, az új hazai fejlesztésű IC+ kocsik a hamburgi vonalon is közlekednek, és jövő februárban forgalomba áll a váci és ceglédi viszonylatokban az első néhány, emeletes KISS motorvonat.

Kapcsolódó írásaink