Gazdaság
Erősíteni kell a zöldberuházásokat
A Magyar Nemzeti Bank szerint az emberiség ökológiai szükséglete még mindig magasabb, mint a Föld eltartóképessége

A fenntartható fejlődés három pillére a gazdasági növekedés, az ökológiai fenntarthatóság és a társadalmi egyenlőtlenség kérdése – mondta tegnap Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris politikáért és közgazdasági elemzésekért felelős ügyvezető igazgatója Budapesten, a jegybank Növekedési jelentésének bemutatóján. Balatoni András igazgató felhívta a figyelmet, hogy fenntartható, zöld növekedési modellre kell átállítani a világgazdaság és benne a magyar gazdaság fejlődését, úgynevezett irányított technológiai váltásra lesz szükség. Kiemelte, hogy az ENSZ szakembereinek számítása alapján egy ilyen pályán globális szinten 2050-ig éves átlagban négyszázalékos gazdasági növekedés jelezhető előre, ami magasabb, mint a jelenlegi trendek folytatódását bemutató, alternatív forgatókönyvekben szereplő 2,5–3 százalékos érték.
A jelentés szerint a zöld növekedési pályán az ökológiai lábnyom 2050-ben 1,2 földnyi területre csökken a jelenlegi 1,7-ről. Így, bár az emberiség ökológiai szükségletemég mindig magasabban alakul, mint a Föld eltartóképessége, érdemi javulás lenne elérhető a megfelelő lépések következtében. Ezen forgatókönyv alapfeltétele a zöldberuházások felfuttatása, aminek értelmében éves szinten 650 milliárd dollárt kellene kizárólag az energiahatékonyságot előmozdító és a szén-dioxid-intenzitást csökkentő beruházásokra költeni globálisan. A számítások alapján összességében a zöldberuházások éves növekedési ütemének öt százalék körül kellene alakulnia, és átlagosan a GDP két százalékát kellene kitenniük az ilyen projekteknek.