Gazdaság
Csúcson a foglalkoztatás, egészséges a szerkezete
A számok nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedőek, ugyanis a Magyarországon mért 3,5 százalékos munkanélküliségi ráta az Európai Unióban az ötödik legalacsonyabb

A foglalkoztatottak száma meghaladja a 4,5 milliót, miközben a közfoglalkoztatottak száma folyamatosan csökken, már a százezerhez közelít, mindez pedig azt mutatja, hogy egészséges a foglalkoztatás szerkezete Magyarországon – jelentette be tegnap Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tegnapi közlése szerint az augusztus–októberi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4,52 millió volt, 18 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A munkanélküliek átlagos létszáma 164 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,5 százalék volt. Bodó Sándor megállapította, a számok nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedően jók, ugyanis a Magyarországon mért 3,5 százalékos munkanélküliségi ráta az Európai Unióban az ötödik legalacsonyabb.
Az államtitkár kiemelte, a több mint egy évvel ezelőtt indított munkaerőpiaci reformprogram beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hiszen a segítségével eddig már több mint ötvenezren tudtak elhelyezkedni. A program egyebek mellett a résztvevők felkészítésére szolgál, hogy el tudjanak helyezkedni a versenyszférában. A következő állomások között szerepel még Vas, Zala, Veszprém, Győr-Moson-Sopron megye és Budapest is, a tervek szerint 2020 első negyedévében éri majd el a program az országos lefedettséget. Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője szerint az állástalanok aránya annak ellenére mutat stabilitást, hogy a nagyvállalatok hatékonyságnövelésének következtében egyre több elbocsátásra került sor az elmúlt hónapokban. Ugyanakkor a kevésbé hatékony vállalatok ezt a felszabaduló munkaerőt rögtön fel is szívják, így tud gyakorlatilag változatlan maradni a munkanélküliség. A foglalkoztatottság már csak minimális bővülést jelez. Az ING Bank elemzői úgy vélik, hogy amíg a gazdaság képes fenntartani a jelenlegi vagy ahhoz közeli dinamikus növekedést, addig a munkaerőpiac erős maradhat.
Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője úgy látja, hogy a közfoglalkoztatásból gyors ütemben kikerülő munkaerő egy részét továbbra sem tudja felszívni az elsődleges munkaerőpiac, ami vélhetően a képzettség hiányára vezethető vissza. A foglalkoztatási ráta egyébként még további hozzávetőlegesen négy százalékponttal javítható lenne összehasonlítva a jelenleg versenyképesebb uniós tagállamokkal, ami 250–300 ezer új munkaerő belépését jelentené.