Gazdaság

Egyre nagyobb teret nyernek a megújuló energiaforrások

A naperőműveknek köszönhetően nőtt a hazai villamosenergia-rendszer beépített teljesítőképessége, és mind több a háztartási méretű kiserőmű is

A hazai nettó villamosenergia-fogyasztás 2018-ban 1,15 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia részaránya évről évre nő, tavaly már átlépte a nyolc százalékot – derült ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és a MAVIR Zrt. közös kiadványából.

Egyre nagyobb teret nyernek a megújuló energiaforrások
Az energiatudatos szemléletmód egyre több cégnek, intézménynek fontos
Fotó: MH/Purger Tamás

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal, valamint a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító (MAVIR) Zrt. közös kiadványa a nemzetközi és a magyar villamosenergia-rendszerről tizedik alkalommal jelent meg.

Scherer Zsolt, a MEKH sajtófőnöke elmondta: míg a bruttó hazai villamosenergia-termelés csaknem három százalékkal csökkent, addig az import-export szaldó energia részaránya ennyivel növekedett.

Megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia részaránya a teljes bruttó villamosenergiafogyasztáson belül (százalék)
Megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia részaránya a teljes bruttó villamosenergiafogyasztáson belül (százalék)
Forrás: MEKH

Az éves és egyben téli bruttó rendszerterhelés napi negyedórás csúcsértékét 2018-ban december 19-én mérték, 6869 MW-ot ért el –6,8°C napi átlaghőmérséklet mellett.

Ez 89 MW-os, arányaiban 1,29 százalékos növekményt jelent az előző évben mért téli csúcsértékhez (2017. január 11-én –5°C napi átlaghőmérséklet melletti 6780 MW-hoz) képest. A nyári napi csúcsterhelés értéke június 21-én volt 6358 MW regisztrált értékkel, 26°C napi átlaghőmérséklet mellett. A nyári csúcs értéke 1 MW-tal emelkedett az előző évben mért nyári csúcsértékhez (2017. június 28-án 26,4°C napi átlag hőmérséklet melletti 6357 MW-hoz) képest.

Téli és nyári energiacsúcsok (MW)
Téli és nyári energiacsúcsok (MW)
Forrás: MEKH

Érdekes tendencia, ami főleg 2007-től figyelhető meg, és az egyre melegebb nyarak okozzák, hogy a nyári és a téli energiafelvételi csúcsértékek közelítenek egymáshoz. Sőt, a 2015-ös évben a nyári csúcsérték meghaladta a télit – mutatott rá Scherer Zsolt.

Villamosenergia-termeléshez felhasznált energiahordozók
Villamosenergia-termeléshez felhasznált energiahordozók
Forrás: MEKH

A villamos energia előállítására felhasznált energiahordozók vizsgálata során megállapítható, hogy tavaly csak a megújuló alapú források mutattak emelkedést: a napenergia több mint háromszorosára nőtt, a biomassza 12, a hulladék pedig 13 százalékkal emelkedett, de csekély mértékben a víz és a bio­lógiailag lebomló hulladék mint energiaforrás aránya is nőtt.
A megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia részaránya tavaly megközelítette a 8,5 százalékot. Ezzel összefüggésben megfigyelhető, hogy főként a naperőműveknek köszönhetően növekedett a villamosenergia-rendszer teljes beépített teljesítőképessége, valamint folytatódott a háztartási méretű kiserőművek teljesítő­képességének bővülése, amely csaknem negyven százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

Scherer Zsolt megjegyezte, a háztartási méretű kiserőművek kilencven százaléka napenergiával működik.

Háztartási méretű kiserőművek teljesítőképessége (MW)
Háztartási méretű kiserőművek teljesítőképessége (MW)
Forrás: MEKH

Erőmű és közműszolgáltató is a tudatosság mellett

Közműszolgáltatók, erőművek és cégek is felismerték a megújuló energiaforrások szerepének jelentőségét. Kísérleti jelleggel mintegy kétszázmillió forintból létesített napelemparkot a Videoton Holding Zrt. a székesfehérvári ipari parkjában augusztusban, és az ősz első hónapjában adtak át napelemparkot a Fővárosi Vízművek csepeli ivóvízkezelő telephelyén is. A fosszilis tüzelőanyagot felhasználó erőművek is felismerték a megújuló energiaforrásokban rejlő lehetőséget, és egyre több hazai erőmű telepít naperőműveket, többek között a százhalombattai Dunamenti Erőműben is található napelempark, 17,6 MW beépített teljesítménnyel.

Összeállításunk a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal támogatásával készült

Kapcsolódó írásaink