Gazdaság
Novembertől már áramot termel az új napelempark Szeghalomban
Terjedő alternatív energiaforrások
A hétszázötvenmillió forintba kerülő beruházást a cégcsoport teljes egészében saját forrásból finanszírozza, és ha minden a tervek szerint alakul, novemberben meg is kezdik az áramtermelést – mondta az ügyvezető. A vállalatnak huszonötéves áramátvételi szerződése van a MAVIR Zrt.-vel, és arra számítanak, hogy a beruházás 8-9 év alatt térül meg – tette hozzá. Az új napelemparkban a kínai BYD cég szolárpaneleit használják, a megtermelt áram továbbítását, átalakítását a szintén kínai Huawei cég inverterei biztosítják, de például a transzformátorok hazai üzemből kerülnek ki – ismertette Szűcs Attila. Az Eurotrade cégcsoport három napelemparkot működtet Magyarországon, és további három áll építés alatt Környén, Tapolcán és Szabadszálláson.