Gazdaság
Nőtt a nettó villamosenergia-fogyasztás

A kiadványban közölt adatokból megállapítható, hogy míg a bruttó hazai villamosenergia-termelés közel három százalékkal csökkent, addig az import-export szaldó energia részaránya közel három százalékkal növekedett.
Mint írják, a legmagasabb bruttó csúcsterhelés pedig minden eddiginél nagyobb volt, 2018. december 19-én 6869 MW-os értéket ért el, ami 1,3 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábban regisztráltnál.
Mindezeken túl a villamos energia előállítására felhasznált energiahordozók vizsgálata során megállapítható az is, hogy 2018-ban egyedül a megújuló alapú források mutattak emelkedést: a nap több mint háromszorosára nőtt, a biomassza 12, a hulladék pedig 13 százalékkal emelkedett, de csekély mértékben a víz és a biológiailag lebomló hulladék aránya is nőtt.
A kiadványban többek között azt is hangsúlyozták, hogy a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia részaránya 2018-ban nem csupán átlépte a nyolc százalékot, de megközelítette a 8,5 százalékot is.
Ezzel összefüggésben megfigyelhető, hogy főként a naperőműveknek köszönhetően növekedett a villamosenergia-rendszer teljes beépített teljesítőképessége, valamint folytatódott a háztartási méretű kiserőművek teljesítőképességének bővülése, amely közel 40%-kal magasabb, mint egy évvel korábban - közölték.